Dr. Laklia Tibor: A Harmadik – a MAORT pusztaszentlászlói üzeme 1941-1951 (MOIM Közleményei 30; Zalaegerszeg, 2006)
II.rész A mi 10 esztendőnk - II/3. fejezet A háború kapujában 1944
A második műszakban - reggel 8-tól délután 4-ig - a figyelőben nem sok idő maradt mókus- vagy madárnézcíre. A váltáskor gyorsan friss gallyakkal kellett „álcázni" a figyelő-tornyot, majd telefonon folyamatosan tájékoztatást adni a történtekről. A fontosabb eseményt írásban is jelenteni kellett. A harmadik műszak az éjszakai eseményeknek lehetett tanúja, míg az éjféltol reggel 8-ig tartó időszak általában csendesen telt el. A diákokból álló 2-2 fős figyelő csapat többször kapott dicséretet az üzemvezetőt(5l, de még a kerettyei légvédelmi parancsnoktól is. A „szakszerű" jelentések titka az volt, hogy áprilisban, a szolgálat első napjaiban Medgyesy-Schwartz Kálmán légvédelmi tüzér százados adott néhány órás előadást repülőgép ismeretből, magasság- és távolság becslésből. Magyarországnak már komoly emberi és anyagi vesztesége volt az ország más területein. Lassan elterjedt az a feltételezés, hogy az amerikaiak a saját üzemeit, a MAORT-ot nem fogják bombázni. Ez a hiedelem 1944. július 30-án megbukott, amikor Bázakerettyére a becslések szerint 100 gép mintegy 700 bombát dobott le. Ettől a vasárnap déltől kezdve még szigorúbb lett az ellenőrzés. Felülvizsgálták Szentlászlón is a légoltalmi szervezetet, gyorsan pótolták az elsötétítéshez szükséges eszközöket, ellenőrizték az üzem területén az óvóhely használatát. Gyorsan megépültek Pusztaszentlászlón és Söjtörön is a kertekben a családi óvóhelyek. A légiriadó központi kérdéssé vált. A front még messze volt, de a bombázók nap, mint nap délelőtt és este megjelentek. Erre a látványra és hangerőre még a „félelmetes" kifejezés is gyenge. Buda Ernő februárban befejezte a HT-1 és egyéb létesítmények légoltalmi védelmi munkáit, majd májusban áthelyezték az Ortaháza térségi „kisfinomító" építéséhez. Szívesen jöttek dolgozni most is az olajiparba. Az üzem létszáma az év közepére megközelítette a 300 főt. Ebben benne volt a katonai szolgálat alóli felmentés remélt lehetősége is. * * A pusztaszentlászlói üzem vezetősége Termelés Üzemvezető Fúrás Adminisztráció Geológia 1944. július l-jén Nagy Ödön oki. bányamérnök Balázs István főfúrómester Krénusz Pál fúrómester Szűcs László fúrómester Petkés András fúrómester Buda Ernő oki. bányamérnök Csetkovics István főművezető Jászberényi István term. adm. vezető Rangli István művezető Pintyőke József műszakvezető (HT-1) Hegedűs Sándor műszakvezető Ott István műszakvezető Szilas A. Pál oki. bányamérnök Balázs László laboráns Ruzsinszky Ede irodavezetői Böcskei István tisztvisekő Csizinszky László tisztviselő Koltai István tisztviselő Módly Béla tisztviselő Németh Péter tisztviselő Petri József tisztvisek'í Tulipán József tisztvisekő Dömötör Erzsébet gépíró