Benke István, Peter Huber: Palackba zárt bányászat (MOIM Közleményei 29; Zalaegerszeg, 2006)
BÁNYÁSZPALACKOK MAGYARORSZÁGI MÚZEUMOKBAN ÉS MAGÁNGYŰJTEMÉNYEKBEN
viseli. Sokáig csak fényképről volt ismeretes, megindult a külföldi és belföldi gyűjtők hajszája a megszerzésére, amíg az 2005. évi budapesti kiállítás alkalmával előkerült (9). E bányászpalack kalandos sorsa még Selmecbányán elkezdődött, amikor egy Selmecbányái polgári család hagyatékaként Magyarországra hozták. A család leszármazottjának, dr. Boros Marietta néprajzkutatónak köszönhető, hogy egy hazai múzeumban került kiállításra, annak ellenére, hogy a német bányászati múzeumok már korábban szerették volna megszerezni. Most a zalaegerszegi Magyar Olajipari Múzeum gyűjteményében őrzik (10. ábra). A palack igen rossz állapotban került elő, bár a belső építmények hiánytalanok voltak, de a figurák sérültek, az alsó szint összeomlott, az üveg belső felülete szennyezett, átláthatatlan volt, ezért restaurálásra szorult. Az első szint tartóján egy színezett papírcsíkon „Den 22. Februári 1737" felirat olvasható. Feltételezhető, hogy valamilyen jeles alkalom, vagy látogatás dátumát jelzi. A rövid nyakú üveg vörösre festett záródugóját egy hosszú kereszttag rögzíti. A vízszintes és függőleges tartók galenit őrleménnyel vannak bevonva, a csatlakozó részek négyzetesek és zöldre festettek, helyenként aranyozva. A palack különlegessége, hogy az ásványok talpazatai földviaszból, ásványtani nevén ozokeritből készültek, mivel ez könnyen formázható. Az illóanyag-tartalmuk olyan nagy lehetett, hogy az idők folyamán megduzzadtak, eldeformálódtak, és ezt a restaurálás során érintetlenül kellett hagyni. A palack csak fekete-fehér német ruházatú, szépen faragott figurákat tartalmaz. Az üveg formája, figurái és belső felépítménye hasonlít a budapesti Iparművészeti Múzeumban és a Salzburgban található példányhoz. Feltételezhető, hogy mindhárom palacknak a készítője azonos. A felső szint egy kohászati jelenetet ábrázol két bőrkötényes kohásszal és három bányászfigurával. A rövidebb oldalon egy piros csíkkal színezett érckohó, egy kezelőasztal és egy ezüstleválasztó kemence látható, mellettük egy kohász az „ezüstcipókat" kohászvillával rendezi, a másik tálcán ércet tart. A szemközti oldalon egy ásványokkal megrakott válogatóasztalon bányász tevékenykedik, egy másik ovális rakodóteknővel a vállán szállítást végez. Egy bányatiszt, a felügyelő, papírköteggel a hóna alatt áll két ásvány között. A hat galenit őrleménnyel bevont talpazatra helyezett kristályok jól kiegészítik a mesterien megkomponált szintet. A második szint ércbányászatot ábrázol. Középen kétbödönös szállítóvitla látható, amelyet két bányász hajt. A talpazatra helyezett ásványok között két bányász fejtést végez, egy talicskát tol, egy pedig tálcán ércet tart. A középső és alsó szintet létra köti össze. Az alsó szinten hat bányász a talpazatra helyezett ásványok között fejtést végez. Adatai: Szelvénye: 12x10,1 cm Magassága: 20 cm, nyakhosszúsága: 3 cm Típusa: Al Készült: 1737-ben Selmecbányán Készítője: Petrus Czinkraut? Ásványok: kvarc, kalcit, gipsz, kalkopirit, argentit, markazit Leltári száma: nincs Tulajdonos: Magyar Olajipari Múzeum, Zalaegerszeg - 19-
