Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)
A MUNKAVÉGZÉS EMBERI FELTÉTELEI ÉS KÖRÜLMÉNYEI
ba, sok vonatkozásban korlátozott életmódra kényszeritett egyén, zömében férfiember esetében. Nem alakítottunk ki valamiféle stratégiát arra vonatkozóan, hogy hogyan, milyen eszközökkel lehet olyan élet- és munkakörülményeket kialakítani, amelyek elkerülhetővé vagy legalábbis minimálisra csökkenthetővé teszik nemkívánatos események bekövetkezését. Rosszul tettük, hogy ezeket nem gondoltuk át. Alig telt el egy rövidebb idő, amikor már kezdtük tapasztalni, hogy mire kellett volna felkészülni, milyen intézkedéseket kellett volna előre megtenni, amelyek segítségével jelentősen csökkenthettük volna a problémás eseményeket. Amire a leghamarabb rájöttünk, az volt, hogy a lehetőség szerint a minimálisra csökkentsük a munkaidőn kívüli időszakokat. Durvábban fogalmazva; többet kellett dolgoztatni (túlóráztatni) az embereket, hogy ne legyen idejük tétlenkedni, gyakran elhagyni a lakótelepet, elkóborolni a környező településekre, felkeresni azok szórakozó helyeit. A helyzet felismerése után tettünk ilyen irányú lépéseket, természetesen nagyon odafigyelve arra, hogy ne hajtsuk túl dolgozóinkat. Ezen elv figyelembevétele mellett törekedtünk a munka és pihenés idejének optimális arányát megtalálni. Az alapos körültekintésre és figyelemre annál is inkább szükség volt, mert az emberek szívesen túlóráztak, hisz ezzel jelentősen növelhették keresetüket. A vezetők figyelmetlensége esetén tehát könnyen előfordulhatott volna, hogy túlhajtsák, megerőltessék magukat. Részben megoldást jelentett, hogy központilag próbáltuk megszervezni a szabad idő értelmes eltöltését, biztosítani a kulturáltabb szórakozás feltételeit. Természetes, hogy ennek anyagi feltételei voltak. Nem fordíthattunk ilyen célra jelentősebb összegeket, hisz a hazai gazdasági és politikai vezetők egyaránt úgy vélekedtek, hogy túlságosan is nagy kényelmet és fényűző körülményeket biztosítottunk a dolgozóknak, amivel jelentősen növeltük az építés költségeit. Mi kint dolgozó vezetők lépten-nyomon kaptuk a kritikákat a hazai vezetőktől, az e területen véleményük szerint jelentkező túlköltekezés miatt. Mondták és írták ezt általában olyanok, akik évente egyszer vagy kétszer Mercedesen kiutaztak és végig autóztak a helyszínen, majd Budapesten az íróasztal mögött fogalmazták meg magasröptű véleményeiket. Fogalmuk nem volt arról, hogy a már fentebb vázolt helyzet milyen gondokat jelentett és milyen eseményeket váltott ki.
