Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)
A MUNKAVÉGZÉS EMBERI FELTÉTELEI ÉS KÖRÜLMÉNYEI
lyozta. Az aláirt egyezmény mellé csatoltak egy úgynevezett „transzportnaja szhema"-t, amelyet rövid időn belül a legtöbben csak így oroszul emlegettünk. Ez a térképszerű séma tartalmazta azt az útvonalrendszert, amelyen munkavégzés céljából munkaidőn belül mozoghattunk. Erről letérni, vagy más, a térképen nem jelölt útvonalon közlekedni, ott tartózkodni nem, illetve csak külön írásban kiadott engedély birtokában lehetett. Rövid időn belül kiderült, hogy a „csak munkaidőn belül és csak munkavégzés céljából" megszorítás túlzott, illetve ellenőrizhetetlen, tehát betarthatatlan volt. Nyilván senki nem tudta ellenőrizni, hogy ki mikor van munkaidőn belül, amikor a magyar vezetés határozta meg saját munkarendjét, rendelt el túlórázást. Gyakori volt a vasárnapi, vagy más ünnepnapi munkavégzés is. Ugyanúgy ellenőrizhetetlen volt az is, hogy ki mikor utazik egyik helyről a másikra munkavégzés céljából. Ezért ezt a részét az egyezménynek nem vették szigorúan az ellenőrző szervek, azaz a rendőrség. Az egyezmény módosítására nem került sor, de a gyakorlatban az engedélyezett útvonalrendszeren belül bárki, bármikor mozoghatott. Ha valaki munkavégzés céljából, vagy csak egyszerűen a szabadidő eltöltése végett olyan helyre kívánt elutazni, amely az engedélyezett rendszeren kívül esett, ahhoz engedélyt kellett kérni. A kérelmet legalább négy nappal korábban, írásban kellett benyújtani az illetékes szovjet társszervezet erre a célra létrehozott egységéhez, amely azután csatolva véleményét, továbbította azt a rendőrség külföldieket ellenőrző csoportjához. Az engedélyeket az építés területéhez közel eső részekre általában megadták. Rendszerint ragaszkodtak ahhoz, hogy a kirándulás jellegű elutazások szervezetten, lehetőleg csoportosan történjenek, megjelölve a csoport felelős vezetőjét. Dolgozóink elsősorban a Kárpátok egyes részeit keresték fel szívesen, mint pl. Járemcse, Berkut (Jablonkai hágó), Varohta, ahol a helyi viszonyokhoz képest jól kiépített üdülő központok voltak, nem beszélve a csodálatos természeti szépségekről. Ezek a helyek az építési területekhez 100-150, maximum 200 km távolságra voltak. Érdekes, hogy a jelzett területekre nem egyszer minden indokolás nélkül megtagadták a kiutazáshoz szükséges engedély megadását. A válasz csak annyi volt „most ne, majd máskor."
