Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)
FELVONULÁS, KEZDÉS
got." .Mint elég gyakran, vezetés közben születtek meg a különböző ötletek. Ez történt akkor is. Néhány napra rá, hogy eredménytelenül visszaérkeztem Budapestről, szovjet partneremmel együtt felkerestük az ivano frankovszki teherpályaudvar állomásfőnökét. Őszintén feltártuk a kialakult helyzetet. Agitációs készségünket maximálisan igénybe véve próbáltuk meggyőzni arról, hogy rajta múlik a gázvezeték ötödik szakaszának sikeres, késedelem nélküli megépítése. Meggyőződésünket kellőképpen alátámasztottuk megfelelő mennyiségű üdítővel és hazai származású „egyéb itókával". (Kapóra ' itt, hogy az állomásfőnök a lánya lakodalmára készült.) Végül az állomásfőnök, miután megmutatta, hogy hol tárolják a ládákba csomagolt tőcsavarokat, a következőt javasolta. Az éjszaka leple alatt néhány ügyes emberünk menjen be a raktárba, ahol majd „véletlenül" nem lesz őr. Akkurátusan nyissuk fel a ládákat, vegyük ki a tőcsavarokat, zárjuk vissza azokat, azaz állítsuk vissza a ládák eredeti állapotát és távozzunk a helyszínről. A legnagyobb jóindulatról tanúskodó tanácsot megfogadva és végrehajtva hozzájutottunk a tőcsavarokhoz. Következő nap már folytatni lehetett a gépalapok építését. Mindez történt 1977 áprilisában. Júniusban érkezett Budapestről a vonatkozó ügyirat, amelyben nem egyszerűen engedélyezik, hanem utasítanak bennünket a továbbra is bolgár tulajdont képező, vasúton érkező nyugati import berendezések és gépek átvételére. Felkerestük az állomásfőnököt és az utasításnak megfelelően hivatalosan is átvettük - azaz utólag aláírtuk a szükséges papírokat - majd elszállítottuk a tőcsavarok üres ládáit. A szállítás szervezése Az építéshez szükséges anyagok, berendezések és gépek szállítását két vonatkozásban kellett megszervezni. Egyrészt a beszerzés helyéről a felhasználás helyére kellett eljuttatni a Szovjetunióban beszerzett anyagokat, másrészt a Magyarországról származókat a felhasználás helyére kellett szállítani. Azzal a döntéssel, hogy a polgári és kisegítő létesítmények építésénél áttértünk a magyar tervek felhasználására, megtöbbszöröztük a Magyarországról az építés helyére irányuló szállítások volumenét. E döntés után