Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

FELVONULÁS, KEZDÉS

felhasználásával kellett kivitelezni. Ezek beszerzésénél komoly akadályokkal találtuk magunkat szembe. Hiába tapasztaltuk az illetékes szovjet partnerszervezetek részéről a jóindulatot és segítőkészséget, szinte mindig nagy nehézségek árán tudtuk megtalálni a megoldást. A komolyabb problémák abból fakadtak, hogy az építésben résztvevő országok a Szovjetunióban beszerzendő minden fajta anyagot és berendezést külkereskedelmi úton és azon belül érvényes módon szerezhették be. Erre gyakorlatilag nem volt lehetőség, mert jóval korábban az 1975-80-as évekre megkötött árucsere forgalmi egyezményekbe az orenburgi vezetékhez szükséges igényeket egyetlen ország sem tudta betervezni, a Szovjetunió Állami Tervhivatalának illetékes szervei pedig nem építették be a különböző anyagokat előállító és gyártó vállalatok éves terveibe. Az akkori divatos kifejezéssel élve nem volt keret, nem lehetett mit tenni. Ilyenkor elkezdődött egy hosszú folyamat, módosítatni kellett a terveket, biztosítani kellett a kereteket, meg kellett kapni a kiutalásokat és csak azután lehetett megkötni a vonatkozó szerződéseket, megrendelni, megvásárolni mindazt, ami kellett a munkához. Nyilvánvaló, hogy ez a bürokratikus módszer lassú, nehézkes és hosszadalmas volt. A nehézkes anyagbeszerzésnek volt egyszerűbb és nyilvánvaló oka is. Ha valami nincs, vagy csak kevés van, abból nem lehet kapni, vagy csak keveset lehet megszerezni. A kormányközi egyezmény egyik fontos alapelvként rögzítette, hogy a helyben beszerzett anyagokat és az igénybevett szolgáltatásokat szovjet belső árakon kellett téríteni. Mivel a szovjet árak lényegesen alacsonyabbak voltak a magyar áraknál, ezért határozott álláspontunk volt, hogy mindent, amit lehetett helyben a szovjet vállalatoktól szerezzünk be. Más kérdés volt, hogy a helyben igénybe vehető szolgáltatások és megvásárolható anyagok köre igen korlátozott volt, gépek és berendezések helyi beszerzése pedig gyakorlatilag lehetetlen volt. Ez alól csak a kompresszorállomásokat bekerítő biztonsági rendszerek, valamint az elektromos alállomások berendezései voltak kivételek, amelyek biztonsági és munkavédelmi okok miatt csak szovjet gyártmányúak lehettek, és amelyek szerelését is szovjet vállalatok, mint alvállalkozók végezhették. Egyetlen elfogadható megoldásként adódott a már korábban említett döntés, hogy komplex módon, egységesen át kell állni magyar típuster-