Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)
FELVONULÁS, KEZDÉS
népség keretében fogadnak bennünket. Az egész kis városka - én inkább egy nagyközségnek nevezném, egyébként járási központ - lakossága kivonult a főtérre fogadni a magyarokat. Készülj fel, mert biztos, hogy feladatod lesz a rendezvényen. Hiába próbáltam Janó bácsit rábírni, hogy ez neki éppen testhez álló feladat, készüljön ő a fellépésre, majd hagytam magam meggyőzni, hogy ezt a feladatot nekem kell vállalnom. Helyet cseréltünk a kocsiban. Janó vezetett, én pedig papírt, tollat keresve nekiláttam valami vázlat készítéséhez. A zötykölődő kocsiban ez bizony nehezen sikerült. Pár szót vezérfonalként feljegyeztem, aztán felhagytam a további kísérletezéssel. Megállni, hogy írni tudjak, nem lehetett, ezért gondolatban készültem csak fel a szereplésre. Úgy gondoltam, majd arra reagálok, amit előttem nekünk fognak mondani. Közeledve úti célunk felé, megeredt az eső. Két órás késéssel érkeztünk meg Bogorodcsániba, ahol zuhogott az eső. Ennek ellenére a falu apraja-nagyja esernyőkkel, különféle nylon darabokkal takarózva a zenekar hangjára ovációval fogadott bennünket. A buszokból kiszálló meglepődött magyar munkások feje fölé esernyőket tartva kísérték őket a deszkából ácsolt emelvény közelébe. Üdvözlő beszédek hangzottak el megyei, járási párt és tanácsi vezetők részéről, majd én következtem. Előhúztam zsebemből a kocsiban készített vázlatot, amely azonban a fölém tartott esernyőről rácsöpögő esővíztől azonnal elázott. A vizes papírt zsebre tettem, aztán kb. tíz percen keresztül mondtam, ami éppen eszembe jutott. Nagy tapssal jutalmazta a közönség az elmondottakat, majd úttörők köszöntése és egyebek, mígnem a közelben lévő étterembe invitáltak bennünket. Embereinket egy viszonylag nagyobb teremben ültették asztalok mögé. Ha szorosan is, de elfértek. A magyar vezetők szűkebb körét egy különterembe tessékelték, ahol roskadásig megterített asztalok vártak bennünket, az ülésrend, ahogy korábban is és később tapasztaltam, szigorú protokoll szerint. Középen a megyei pátbizottság másodtitkára, jobbról-balról Janó és én. Perceken belül a jelen lévő legmagasabb pártvezető emelkedett szólásra, hogy elmondja első pohárköszöntőjét. Az előző ismerkedő bejárásunk tapasztalatai alapján tudtuk már, mi vár ránk.