Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

FELKÉSZÜLÉS

Későbbiek folyamán, amikor mi magyarok kellett, hogy szervezzünk ilyen jellegű összejövetelt, nem egyszer kerültem én is olyan helyzetbe, amikor nekem kellett a levezető tamada szerepét betöltenem. Kezdetben ugyan sokat ügyetlenkedtem, később azonban eljutottam egy közepes amatőr szintre, profivá soha nem tudtam válni. Az első kiutazás és terepszemle alkalmával tehát hamar megtapasz­taltuk, hogy egyebek mellett mi minden vár ránk a munka várhatóan 5 éves tartama alatt. A mintegy tíz napos ismerkedés többi helyszínein a husztihoz hasonló programot bonyolítottunk le. A munka tartalma, jellege és körítése sem­mit sem változott. Az előző házigazdáink elkísértek a következő járás vagy megye határához, ahol átadtak, az ott már bennünket váró új házi­gazdáknak. Természetes, hogy az „átadás-átvétel" aktusához hozzátar­tozott a természet lágy ölén hirtelenjében megszervezett piknikszerű programocska, kellő mennyiségű vodkával vagy konyakkal megszentelve a búcsúztatás és fogadtatás tényét. A felderítést végző csoport végül is jó benyomásokkal tért vissza. Többé-kevésbé megnyugodva vettük tudomásul, hogy az első kiutazó csoportok életfeltételeihez és munkakezdéséhez a minimálisan szüksé­ges feltételek adottak lesznek. Mind a három megépítendő kompresz­szorállomás közelében és Ivano Frankovszkban, ahol az építést irányító főigazgatóság helyét kijelölték, a minimálisan szükséges mennyiségben rendelkezésünkre bocsátottak olyan helyiségeket, ahol az elhelyezést és a szükséges szolgáltatásokat biztosítani lehetett az első kiutazók ré­szére. Visszaindulás előtti napon történt még egy említésre méltó esemény, amely első hallásra is és később is elgondolkodtatott. Egy szovjet-magyar szük körű megbeszélést követően félrehívott Kapisevszkij a fővállalkozó Szojuzintergázsztroj helyi igazgatóságának főmérnöke (az akkori szovjet szervezeteknél és vállalatoknál a főmérnök a mindenkori igazgató első helyettese volt) és bizalmas stílusban a következőket mondta. Ö még ugyan nem járt Magyarországon, de tudja, hogy nálunk elsősorban a fiatalok nem ritkán úgy öltözködnek és viselkednek, ahogy az a Szovjetunióban nem szokás és nem megengedett. - Mire gondol konkrétan? - kérdeztem őt bizonyára meglepő hangon és stílusban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom