Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

RENDHAGYÓ EPILÓGUS

tése végett kellett ugyancsak napi kapcsolatot tartani. Nehezítette a magyar Létesítményi Főigazgatóság munkáját, hogy a legkülönbözőbb szovjet vállalatokkal, vagy bármely más szervezettel, köztük hatalmi és közigazgatási szervekkel, csak a szovjet fővállalkozó helyi igazgatóságának közreműködésével, vagy legalább a tudomásával léphettünk kapcsolatba. Mivel a magyar fővállalkozónak külkereskedelmi joga nem volt (e jog megszerzésére tett kísérletet csírájában elfojtotta a külkereskedelmi vezetés), ezért a Külkereskedelmi Minisztérium a Chemokomplex Külkereskedelmi Vállalatot jelölte ki a külkereskedelmi feladatok ellátására. A minisztériumi szintű feladatok folyamatos koordinálása és a szovjet külkereskedelmi szervezetekkel az operatív kapcsolattartás biztosítása céljából, a moszkvai Magyar Külkereskedelmi Kirendeltség keretein belül, külön orenburgi kereskedelmi tanácsos vezetésével, önálló osztály alakult moszkvai székhellyel. A Chemokomplex Ivano Frankovszkban képviseletet szervezett és működtetett, amely mind a három telepre üzletkötőt telepített ki. Feladatuk alapvetően a Szovjetunióban beszerezhető anyagok és eszközök megvásárlása volt. Az utóbb leírtaknak megfelelően minden nemű megállapodás, egyezmény és szerződés a Chemokomplex közreműködésével történhetett és történt. Az orenburgi vállalkozás állami nagyberuházás volt. Finanszírozására létrehozták az Orenburgi Pénzügyi Alapot. Az alap kezelése az Állami Fejlesztési Bank feladata volt, amely a fővállalkozó műszaki ellenőreinek igazolása alapján fizette ki a kivitelezőket. Az Állami Fejlesztési Bank Ivano Frankovszkba kihelyezett és esetenként a helyszínre küldött szakemberén keresztül végzett ellenőrző munkát.