Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

RENDHAGYÓ EPILÓGUS

Bár számos furcsa dolgát ma sem értem: (mely meghökkent vagy mosolyra derít) morgásaimat feloldja szelíd ámulatom e naiv-tiszta népen. S ámulat, morgás: bizony, alig várom, hogy újra-újra átkeljek a hágón s enyéimmel megint együtt legyek, mint az az ács, ki szabadsága teljén csak izeg-mozog, s tán kimondja, mint én, hogy otthonomból most hazamegyek! 8. Hogy otthonomból most hazamegyek: jelenthet Husztot és Bogorodcsánit, vagy Guszjáty in jeges szigora csábít... Ó, csikorgó telepi reggelek! Vallatnom kell a szobaszegletek, -falak irányát, polcok figuráit, ablakom melyik égtájról világít? kitalálni: most hol is lehetek? Hazamegyek: itt testvérként fogadnak, haza: köztük e szó nem ócska máz, haza: mert hitemnek értelmet adnak, a párttagság itt nem foglalkozás. És hadova nem juttat senkit élre, hanem a férfimunka, az a mérce.