Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

RENDHAGYÓ EPILÓGUS

Az 1960-as 70-es évek vagabundpoétájának is nevezett, közismert és népszerű Soós Zoltánt, aki mindig jó érzékkel választotta költészetének témáit, megérintette az orenburgi gázvezeték építésének témája is. Sajátos verselési stílusával, markáns, kemény, kritikus kifejezésmódjával maradandó emléket állított a gázvezeték magyar építőinek. 1984-ben a Zrínyi Katonai Kiadó gondozásában megjelent Egyszer volt Orenburg című kötetének minden egyes verse remekmű. A tizennégy szonettből és a befejező mesterszonettből álló szonettkoszorú nekem egy arany szálra felfűzött, igaz gyöngyszemekből álló ékszer. Hálás vagyok a költőnek, hogy munkája nemcsak díszíti, de ki is emeli e kötet témáját és mondanivalóját. Orenburgi szonettkoszorú Trombitás Istvánnak 1. Nemcsak a nagyság, szám-csodák, LEG-ek: Kétezerhétszázötven kilométer; Agya: a Volga, Don, Dnyeper és Dnyeszter, Lápok füzére, erdőrengeteg. Nemcsak a képen törlő méretek: Kétmillió tonnányi acél fészkel, Ázsiából indul s Ungvárig ér el, Átlépi száz út, tartja hegynyereg... De az egység, a „kékláng-hadgyakorlat": Százmillió köbméter földet forgat hét nemzet, s hol cső-gigász vezet, fölenged ember, rideg környezet, formálható lesz, mint az engedékeny, kezes beton az acsarkodó télben.