Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

ORENBURG HORDALÉK A

A jelentés tartalmát és megállapításait hat szakértő véleményezte, és azokkal teljes mértékig egyetértett. Sajnálom, hogy dr. Mózsa Szabolcs jelentéssel kapcsolatos véleményével sehol sem találkoztam. Befejezésül; a jelentés megállapítása szerint a vizsgálatok teljes költségkihatása akkori árakon számolva 23,9 millió forintra becsülhető. Ez nem tartalmazza annak a termeléskiesésnek az anyagi vonzatát, amelyet a vizsgált aktív dolgozók munkából való kivonása okozott. * * * Kipukkadt tehát egy léghajó méretűvé felfújt lufi. Ezzel talán pontot is lehetne tenni az orenburgi gázvezeték építésének hiteles történetét leírni megkísérlő szerző részéről e több ezer magyar ember szorgos felelősségteljes munkájának eredményéhez méltatlan ügy végére. Igen! Lezárni lehetséges, de végleg elfeledni - legalábbis részemről és a velem együtt gondolkodó munkatársaim részéről - már kevésbé. Sok évvel a történtek után még most is megfogalmazódik néhány lényeges kérdés. Kérdezem: Milyen cél vezette azokat, akik minden kontroll nélkül útjára engedték, közülük számosan támogatták sokak becsületét megkérdőjelező rágalmazást, akik felelőtlenül szították ezt a sokakat megperzselő tüzet? Gondoltak-e arra, hogy felelőtlenségükkel több ezer egyszerű emberben keltettek indokolatlan félelmet és riadalmat, sokaknak okoztak talán egy életre szóló lelkiismeret furdalást, hogy miért kellet férjüket vagy gyermeküket a jobb élet reményében elengedni a „halálzónába"? Miért nem kérték ki illetékesek - a kint vezető beosztásban dolgozó felelős személyek, köztük e sorok írójának, a létesítmény főigazgatójának - véleményét, mielőtt az írott és elektronikus sajtóban helyet adtak a koholmánynak. Miért nem történt tájékoztatás a vizsgálatok befejezése után azok eredményéről? Nem lett volna szükségszerű és tisztességes dolog, hogy mindenhol, ahol korábban helyet adtak a félrevezető és alaptalan híreszteléseknek, ott helyet adjanak az igazság közlésének is? Újságírók, riporterek, köztük Sándor Anikó, Tasi Katalin, Réz Kata és mások, főszerkesztők - köztük Mester Ákos és mások -, továbbá dr. Mózsa Szabolcs orvos, a szakma becsülete, saját tisztességük nem érdemelte volna meg, hogy a nyilvánosság előtt legalább annyit mondtak vagy írtak volna, hogy bocsá-