Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

ORENBURG HORDALÉK A

„67 halott, átlagéletkoruk 30 év ORENBURGI HALÁLBRIGÁD A hóvirág, az óriás szúnyog meg a hasmenés Krimibe illő történet és véresen komoly: sorra hunynak el annak a brigádnak a tagjai, amelyik évekkel ezelőtt Orenburgban vállalt munkát. Az okot nem tudják, a diagnózis: rák. Sándor Anikó az orenburgi brigád két tagjával, Isaszegi Bélával és Réti Ferenccel készített interjút, de megszólaltatta az orvosszakértőt, dr. Mózsa Szabolcsot. ISASZEGI BÉLA: 1975. június 19-én a Hősök terén a magyar himnusszal búcsúztatták a társaságot. Én később mentem ki, 76. március 23án. A németek, a románok, a bolgárok nem vállalták ezt az állomást, valószínűleg azért, mert tudták, hogy baj van. Amikor kimentünk, mindjárt az első nap rendkívül erős hasmenése, hányása volt mindenkinek, és szédültünk. - Mi volt a dolguk? I. B. : Darukezelőként mentem ki, de hát azt csináltam, ami éppen a soron következő munka volt. - Mennyit fizettek akkor ott egy munkásnak? I. B.: 18 ezer forint körül, plusz 286 rubelt. Akkor egy ottani orvos száz rubelt keresett. Szóltam az ügyeletes orvosnak, hogy nekem még életemben nem volt hányásom, hasmenésem, szédülésem. „Hát fater mondja az orvos - ez az ukrán betegség, egyétek a csokoládét korlátlan mennyiségben." Aztán jöttek az újabb problémák, a hólyagok. Az alkar, a has teljes hosszában földagadt, bedagadt a fej. Erre azt tanácsolták az orvosok, hogy vizes törölközővel vagy ruhával kössük be a nap által ért felületet, mert itt valamilyen oknál fogva nagyobb a háttérsugárzás. - Senki sem akart hazajönni? I.B.: Kezitcsókolom, nem azért mentünk ki, hogy hazajöjjünk. Ha az orvosok azt mondják, hogy minden rendben, hogy merült volna fel bennünk, hogy baj van. A csernobili atomreaktorral már 75-ben zür volt. Ez a település pedig légvonalban 70 kilométerre van tőle. (valójában Csernovci - A szerző.) De nem is a légvonal számít, hanem a folyó; döglött disznókat láttunk benne és döglött halakat.