Placskó József: Volt egyszer egy Orenburg (MOIM Közleményei 24; Zalaegerszeg, 2005)

ORENBURG, URENGOJ, JAMBURG, TENGIZ

után került kinevezésre. Én őt személyesen nem ismertem, de tudtam létezéséről. Örmény nemzetiségű volt, akiről azt beszélték, hogy egy jó kedélyű, a szakmát jól ismerő, fifikás, viccelődő, de kemény és határozott vezető. Belépve irodájába bemutatkoztam. - Nem kell bemutatkozni. Jártam én az ötödik szakaszon, ahol sokat emlegetnek téged - mondta és melegen kezet rázott velem. Hallom jöttél kémkedni - emelte fel a hangját. - Kémkedni nem akarok, de információra nagy szükségem van ­feleltem. - És mit szeretnél tudni? - Azt, hogy hol lehetne könnyebb munkát találni. - És találtál magadnak könnyű munkát? - Könnyűt nem, de olyat, amit talán el tudnánk végezni, olyat úgy gon­dolom igen. Ezek után elmondtam, hogy milyen anyagokba kaptam betekintést. Mi­vel biztos voltam benne, hogy erre rá fog kérdezni, előre elmondtam, hogy ezúttal elsősorban csővezeték építéséből szeretnénk részt vállalni, hogy minél kisebb létszámmal kelljen felvonulni. - Rendben van, de a jó mellé kell egy kicsit a rosszabbikból is vállalni. - Konkrétabban miről van szó? - Tengizben vagy Karacsaganakban lenne még egy kis munka - vála­szolta, majd térképet vett elő és megmutatta melyik, hol helyezkedik el. Részletes tájékoztatásából kiderült, hogy Tengizben, a Káspi tó észak­keleti részén egy a partvidékéhez közel eső sivatagos terepen, egy a fel­tárás alatt lévő olajmező felszíni technológiai berendezését kellene sze­relni. Az olajjal együtt feltörő gáz magas kénhidrogén tartalommal ren­delkezik. Karacsaganakban egy gázkondenzátum mező ugyancsak a felszíni gázelőkészítő és feldolgozó berendezésének megépítése várt vállalko­zóra. Elmondtam, hogy mielőtt valamit is tudnék mondani, szeretném megte­kinteni a helyszíneket. Erre határozott ígéretet tett Arakelján miniszter­helyettes. Az ígéret megvalósítására nemsokára sor is került. Egy szűk szakmai csoporttal repülővel Gurjevbe érkeztünk, ahonnan helikopterrel tettük meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom