Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Dr. Vándorfi Róbert
DR. VÁNDORFI RÓBERT okleveles geológus A riport 2001. április 3-án készált Nagykanizsán. Dr. Vándorfi Róbert a riport készítésének megkönnyítésére életútjáról, munkásságáról feljegyzést készített, amelyet beszélgetésünket megelőzően felolvasott. Ezt követően került sor egyes kiegészítő kérdések megbeszélésére. A feljegyzés ismeretetése: Budapesten születtem 1928-ban. Középiskolai tanulmányaimat a Kölcsey Ferenc gimnáziumban végeztem, majd az ELTE-n geológusi oklevelet szereztem. Ezután rövid ideig 1952-ben, a Magyar Állami Földtani Intézetben tudományos kutatóként a Tatabányai Szénbányászati Vállalatnál dolgoztam, majd bevonultam 3 hónapos tartalékos tiszti tanfolyamra. Leszerelésem után Zala-megyébe az Ásványolaj Kutató és Mélyfúró Vállalathoz kerültem üzemi geológusi beosztásba. Kutatófúrásoknál, majd a nagylengyeli fúrási üzemnél dolgoztam 1960. év végéig. 1957-ben megnősültem, feleségem Gombás Mária is az olajiparban dolgozott. 1960-ban született kislányom Katalin. 1961. január 14-ével dr. Kertai György javaslatára a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalathoz kerültem Szolnokra vezető-, majd 1963-tól főgeológusi beosztásba. 1961 őszén egyetemi doktori címet szereztem. 1966-ban az egységes földtani szervezet létrehozásakor áthelyeztek az Alföldi Fúrási Üzemhez kutatási és termelési főgeológusnak. 1968-tól a Nagyalföldi Kutató és Feltáró üzemnél főgeológusként, majd igazgató-helyettesként dolgoztam. 1973 májustól megbízott igazgatója, 1974. januártól igazgatója, később vezérigazgatója lettem az üzemnek, aztán a vállalatnak. 1985 februártól az OKGT-ben dolgoztam bányászati vezérigazgató-helyettesként 1989. december 30-ig. Gyakornoki munkámat a lovászi geológián végeztem el lovászi, újfalui, vétyemi, vörcsöki fúró és lyukbefejező berendezéseknél. Négy hónapot töltöttem itt el, kellemes körülmények között. Ujabb szénhidrogén-tárolók felfedezésének reményében új területeken földtani alapfúrásokat és kutatófúrásokat indítottak el. 1953. februártól 1957 áprilisig a Vát-1, Szany-1 alapfúrások mellett végeztem geológiai tevékenységet. Közben 1954 tavaszán Buzsák falu mellett az 1. sz. kút felszálló olajtermelést eredményezett tortonai mészkőből. A mező lehatárolása 1956 második felében befejeződött.