Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Bálint Valér

Az üzemi eredmények igazolták azokat az elméleti kutatási eredmé­nyeket, melyeket korábban az OGIL-ban laboratóriumi körülmények között nyertem. A kandidátusi értekezésemet Moszkvában védtem meg. Sok érdek­lődő hallgatta meg, majd a védés után a Tudományos Minősítő Bizott­ság elnöke bejelentette, hogy a kandidátusi címet elnyertem és közöl­te, hogy két hét múlva lehetőséget adnak a nagydoktori cím védésére is. Ehhez nem kell a munkán változtatni, csak az eljárás más - más bi­zottság előtt. Akkor én ezt az ajánlatot nem fogadtam el, mert szerin­tem ezt a minősítést Bán Ákosnak kellett volna megszereznie elsőnek a magyar olajbányászok közül. Különben tudtam, hogy vannak ilyen szánkékai, meg is írta a nagydoktori értekezését, melynek véleménye­zésére a beadás előtt engem kért meg. A véleményemben én nem ja­vasoltam a benyújtást, több észrevételem volt - mivel a Tudományos Minősítő Bizottság tagja voltam - ismertem a formai és tartalmi kö­vetelményeket. Ezt tudva foglalkoztam a doktori értekezésem kidolgozásával is ­75%-ban meg is írtam - de akkor jelentkeztek az egészségemmel kap­csolatos problémák, összehalmozódott a munka a vállalatnál is, így ab­bahagytam. 70 tudományos cikkem jelent meg egyedül, vagy társszerzőkkel, bel- és külföldi folyóiratokban. Találkoztam 17 cikkel, ahol a korábbi­akra hivatkoznak. Ezt nagy eredménynek érzem. Több, mint 100 elő­adást tartottam itthon és külföldön. Szóval sikerült olyan szinten vé­gezni a sok egyéb feladat mellett a tudományos tevékenységet, hogy elismerték eredményeimet. Szerény tudásomat igyekeztem másokkal megosztani. Megtiszteltek azzal, hogy számos kandidátusi, doktori ér­tekezés opponálására kértek fel. Az első olajbányász nagydoktori ér­tekezésnek - dr. Pápay József kollegánk munkájának - egyik opponese is én voltam. Az oktatási munkában is részt vettem. Már nagykanizsai tevékeny­ségem idején tanítottam az akkori Kőolajbányászati Technikumban, majd amikor Pestre kerültem, felkértek, hogy a földalatti áramlástan, szűrési elméletek, műveléstervezés és az olajkihozatalt növelő eljárá­sok témakörökben tartsak előadásokat a Miskolci Nehézipari Egye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom