Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Bálint Valér

készülni a védésre, de ezt nem vállaltam az itthoni vállalati munkáim miatt. Amikor leváltották az előző igazgatót és a főmérnököt, a vállalat tel­jes zuhanópályán volt, hiányoztak a szakemberek, nekem pedig min­denképpen helyt kellett állnom. Ezért a védés előtt kétszer 1 hétre mentem ki Moszkvába a szükséges kandidátusi vizsgák letételére és egyszer 2 hétre, amikor a szükséges anyagokat állítottam össze. A nyomdai munkák elkészülte után megvédtem az értekezésemet. Ennyit voltam összesen kint a kandidátussággal kapcsolatban, míg mások 2-3 évet is kint töltöttek a felkészülés és védés miatt. - A megelőző időszakban mielőtt ebbe a beosztásba kerültél sokat foglalkoztál tu­dományos munkával, hogyan tudtad ezt megoldani? Még az OGIL-ban is - amelyik egy kutatószervezet volt - sok fel­adatot adott az ott dolgozó 130 ember tevékenységéhez a megfelelő feltételek megteremtése, az egész szervezet működőképességének biztosítására. Menedzseri feladatok is voltak, és az ottani munkatársaim mind magasan képzett értelmiségiek voltak, szakmájuk kiválóságai, akik joggal színvonalas működési, szervezési feltételeket igényeltek. - Szó­val komplex tevékenység volt. - Nekem az a tapasztalatom az OGIL-lal kapcsolatban, hogy ott sokkal közvet­lenebb volt a hangulat. A nagylétszámú vállalatoknál megszokott vezetési stílusról át kellett erre váltani. Te is ezt tapasztaltad? Ez nekem ugyanilyen gondot okozott. Gondolkodásmódbeli válto­zást igényelt. Ott csak azt becsülték, aki maga is egy bizonyos terüle­ten színvonalas tudományos fejlesztési eredményeket tudott elérni. Csak ilyenkor fogadták el partnerként. - Ebből a viszonylag nyugodt szervezetből hirtelen kerültél bele a nagy vállalat­ba, amelyik gyakorlatilag minden szempontból le volt csupaszítva. Itt kerültetek össze Trombitás Istvánnal, aki a vállalat igazgatója lett, te pedig a műszaki igazgatóhelyettes lettél. Hogyan értékeled ezt a korszakot, amelyet ott a DKFV-nél (Dunántúli Kőolaj­és Földgáztermelő Vállalat) töltöttél? Melyek voltak a főbb gondjaid, milyen stratégiát, alakítottatok ki, hogyan ala­kultak a kapcsolataid vezetőtársaiddal, igazgatóval, beosztottjaiddal?

Next

/
Oldalképek
Tartalom