Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Szalóki István

annyira, hogy még az olajipari pártbizottságot is megszüntették, hogy az ne kényszerítse a főnököket havonta egy asztal mellé, mert esetleg „belelátnak egymás lapjába". Hát így élt a két alföldi vállalat egymás mellett. Élhetett volna jobban, s lett volna az iparág még eredményesebb! - Hogyan alakultak a kapcsolatok az alföldi és dunántúli termelő' vállalatok között? Őszintén szólva mindig tiszteltem a dunántúli szakembereket, szakmai vezetőket és tevékenységüket, példamutatónak tekintettem munkájukat. Fegyelmet, általános és szakmai műveltséget tapasztaltam náluk. Mondok egy példát: 1963-ban a pusztaföldvári mezőn a „Békésszint"-re mélyített kutak cementpalástjai sorra rosszak voltak: az olajkutak sok gázzal, magas víztartalommal termeltek. A hibás kutak javítására került sor szériában. Dr. Szalánczy György OKGT főosztályvezető utasítására az NKV-től Vadász Györggyel váltva egymást le kellett mennünk a kivitelezés ellenőrzésére. Én ott megcsodáltam annak a kútjavító brigádnak a munkáját, amelyik a Dunántúlról jött át. A fegyelem, a szakmai hozzáértés, a főmester - ha jól emlékszem Károlyi Ernőnek hívták - példamutató magatartása eltért a nálunk általában tapasztalttól. Náluk a MAORT időkből származó szellem, fegyelem élt tovább, ami nem alakulhatott ki az Alföldön. Ez a különbözőség a kutatási sikerek időbeni eltérése magában hordozta a dunántúliak és alföldiek közti súrlódások csíráit. Ezek kifejlődését segítette, hogy a Tröszt Központ némileg érvényesítette az „oszd meg és uralkodj" elvet a vállalatai között. Az 50-es években az alföldi olajipar a dunántúliakhoz képest gyakorlatilag elhanyagolható volt. Súrlódásról ekkor még nem lehetett beszélni. Annál inkább akkor, amikor az alföldi kutatási eredmények, majd a növekvő kitermelés jelentkezett az Alföldön és ugyanakkor fokozottan mérséklődött amott. Ezt a természetes folyamatot azonban sokan nem akarták tudomásul venni: még a „bölcsőt ringatták" akkor is, amikor abban már nem volt gyerek. Ha nincs, akkor tegyünk bele: „átszervezték" a Duna-Tisza-közi üzemet az NKFV-től a KFV-hez, mert azt jogilag önálló tröszti vállalatként életben kívánták tartani. Ennek érdekében ügyesen lobbyztak pártvonalon is a kanizsaiak. Ott is igyekeztek ellensúlyozni a csökkenő olajtermelést. Az odacsatolt