Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Szalóki István

viselőjével, akikben megbízik. Más kérdés, hogy ezek a ciklikus vezető-váltások előnyösek-e a cégnek, vagy sem. (94 után a „pozícióba" került vezetők számára(!) előnyös volt.) Ezt a kormányzati törekvést nem tudomásul venni ostobaság. A mindenkori kormány rajta akarja tartani a kezét az energetika ütőerén a gazdaságpolitikája megváltoztatása érdekében. így 1994-ben fel kellett arra készülni, hogy olyan kulcspozíciókban, mint az igazgatóság elnöke, igazgatósági tagok, felügyelőbizottság, vezérigazgató, változások következnek be. Az 1994 november 30-i rendkívüli közgyűlést megelőző napokban „kezembe került" egy papír, amelyen egy kézzel írt névsor volt a MOL igazgatóságába és felügyelőbizottságába jelölendő személyekről. Aki ezt nekem megmutatta, azt mondta, hogy ezt a javaslatot Schalkhammer Antal, a BDSZ vezetője, új MSZP-s országgyűlési képviselő állította össze és az a miniszterelnököt, - Horn Gyulát - is megjárta. Azzal a céllal készült, hogy azt figyelembe véve állítsák öszsze a november 30-án sorra kerülő közgyűlésre a javaslatokat. Határozottan emlékszem, hogy Subái József nevén kívül, a volt igazgatósági tagok közül Lakatos József pénzügyminisztériumi főosztályvezető szerepelt még. A többi új volt: pl. Doleschall Sándor neve valahol az 5. helyen volt feltüntetve utólag „beszúrva". Miután engem úgy tájékoztattak, hogy ez Schalkhammer Antal javaslata volt, ennek alapján feltételezem, hogy előzőleg Schalkhammer valószínűleg szót váltott Subái Jóskával az elnöki pozícióról. Feltételezem, hogy Subái nem lehetett annyira naiv, hogy nem tudta volna: ez a megbízás csak rövid időre szól. 1995-ben véget is ért. A szakszervezeti vezetők a legstabilabbak voltak az utóbbi évtizedekben. Minden változást túléltek. Egyesek szerint „felküzdötték magukat" a munkás - arisztokrácia köreibe: hirdetik az „igét" a munkavállalók érdekében, jól élnek a munkaadó kezéből és néhányuknak sikerült „némi vagyonkát" is öszszeszedni. 1994-ban az olajipari vezetőváltás előkészítésében szerepük nem lehetett elhanyagolható. Ezt támasztja alá a dús eseménysor egyik epizódja is: 1994. szeptember elején a bányásznap szegedi rendezvényét követő fogadáson a MOL-BDSZ egyik vezetője - miután már kissé „közlékeny" lett - jóindulattal felhívta a figyelmem: „még nem késő, hogy tegyél valamit a saját érdekedben." Ezt ugyanott hal-