Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Dr. Szalóki István
ték-, építés), beruházási intézkedésekkel a termelés bővítése, vagy szinten tartása már nem lesz biztosítható. A „felszín alá" kell nézni, a kutatással, a tároló művelésével kell többet foglalkozni. Ott dől el a lényeg: a felfedezéssel, megismeréssel kapcsolatos kérdések, hogyan lehet a lent levő készleteket a leghatékonyabban kitermelni, stb. kerül előtérbe. A korábban említett szénhidrogénbőség és a felszín alatti tevékenység háttérbeszorulása mutatkozik meg a termelés-geológiai szervezeteknek a változásán keresztül is. Mint említettem 1971-ben hozták létre a termelővállalatoknál és a trösztben is a termelés-geológiai szervezet. Ekkor önálló osztálya volt a termelés-geológiának a trösztben. Ennek vezetője dr. Szalánczy György volt, aki már a Dunántúlon és a trösztben is különféle beosztásokat töltött be. Ez az osztály lendületesen indult - majd dr. Szalánczy Györgyöt felmentették és szaktanácsadó lett. Mintegy 1 évig vezető nélkül dolgozott az apparátus, majd beolvasztották a Termelési Főosztályba. Osztályvezetője ekkor sem volt. Ezt követően csoport lett, a munkatársak igyekeztek elszivárogni más területekre, míg végül a csoport is megszűnt és már nyoma sincsen. Ez szerintem a szervezési tevékenység, a munkakör személyhez igazításának a klasszikus példája. Ha nincs akit odategyünk - szüntessük meg a szervezetet is. Akár kell, akár nem. Logikusnak látszott a Bányászati Igazgatóság létrehozása után (miután a trösztben megszűnt a 6-7 vezérigazgató-helyettesi funkció és csak 2 maradt meg), hogy azon belül egységes - kutatási termelési - geológiai-geofizikai tevékenység jöjjön létre. Ez nem történt meg. Kutatási Főosztályt hoztak létre, amely csak kutatással foglalkozik és a termelés geológiai tevékenységét nem látja el. Nincs felelős szervezet erre. A trösztben az utóbbi 10 évben gyakorlatilag 1 személy, Jamniczky Kázmér geológus az, akihez bizalommal fordulhatunk, akin keresztül a szakmai gondjainkat a tröszt vezetőségéhez, vagy a KFH-hoz (Központi Földtani Hivatal) el tudjuk juttatni. Számtalan kérésünk, levelünk válasz nélkül marad. A két - jogilag - önálló tröszti vállalat, a KV (fúrás) és az NKFV (termelés) Szolnokon különböző érdekeltségűek. - Ezek nem, vagy alig kerülnek koordinálásra. Az egységes, öszszehangolt kutatási - termelési, azaz bányászati irányítás hiányzik. Nem beszéltem arról, hogy melyek voltak azok a mezők, amelyek-