Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Dr. Szalóki István

György - általam nagyra becsült és tisztelt - csoportvezetőm rábeszélt, hogy geofizikus-mérnöki szakra jelentkezzem. 1957-ben felvettek. A soproni munkahelyről mentem Miskolcra. Az egyetemi évek nyári szünetei alatt vissza-visszamentem a szeizmikus csoporthoz dolgozni. Ezek a nyári munkák jelentősen segítették életszemléletem kialakulását, ugyanekkor a nyári kereset is jól jött. Az egyetemen a geofizikus-mérnöki szakot 1959-ben megszüntették. Egyesítették a geológus és geofizikus szakokat, létrehozva a bányageológus-mérnöki szakot. 1961-ben találkoztam először az olajiparral, amikor Hajdúszoboszlón voltam rövid üzemi gyakorlaton a karotázs csoportnál. Sokat tanultam ott a szakemberektől: Szilágyi Endre geofizikus mérnöktől, Somfai Attila geológus mérnöktől, Hegyi Ferenc fúrómérnöktől, az azóta tragikusan elhunyt Tóth Lajos fúrómérnöktől, Udvardi József fúrómérnöktől és másoktól. Mélyfúrás-geofizikai témájú diplomatervemet 1962 tavaszán védtem meg. Mint korábban, ekkor is hívtak vissza a Geofizikai Intézethez, de akkor már nem lelkesített az állandó vándorélet. Hívtak az NKV-hez (Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalat) is az előző évben megalakult geológiai osztályra. Itt álltam fiatal mérnökként munkába. - Nem kívánod kiegészíteni az akkor elmondottakat? A szalagot természetesen használhatod. Az interjú 1983-ban készült és most 1999-et írunk. 10 évvel a rendszerváltozás után már jelét látom annak, - amit én pozitív változásnak tekintek - hogy az emberek egyre inkább őszintén mernek, tudnak beszélni. Nem kell semmit elhallgatni. A társadalom - bár még korántsem kellően, de - egyre inkább tolerálja a másságot. Egyesek, sajnos még kevesen, de már elviselik a másként gondolkodót is. A megelőző évtizedek egyik legnagyobb betegségének tekintem, hogy amikor pl. két ember - akár jó barátok is - leültek a Tisza partjára horgászni nemcsak azért nem beszéltek bizonyos dolgokról, hogy el ne riasszák a halakat, hanem azért sem, mert lehet, hogy a nádasnak is füle van. És a bizalmatlanság légköre, a „ne szólj szám" felfogás, „csak annyit, amennyit feltétlen szükséges", - ha kellemetlen következménye is lehet - gyakorlat uralkodott. Ezáltal lett sok önéletrajz, családtörténet - talán az egész történelmük? - sminkelt, szürke, hallgatag, féloldalas. Miért mondtam ezt? Azért, mert lyukak voltak az életrajzokon. Másokén is és az enyémen