Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)
Placskó József
vagy voltam. Akkoriban ez nem okozott zavart, viszont most feltételeztem ha én egy amerikai cégnél fogok dolgozni, talán ez valakit érdekelni fog és esetleg magamat is, meg őket is kellemetlen helyzetbe hozom. Az eddigi 11 év alatt soha senkivel semmiféle problémát ez a dolog nem okozott, pedig nem rejtegettem, több esetben én beszéltem erről. Jellemző, hogy amikor egy-két kint élő magyarnak én ezt elmondtam, azok csodálkoztak, hogy én ilyen múlttal egy amerikai cégnek dogozom, és el is mondom ezeket a dolgokat. Az első budapesti munkatársam az új cégnél egy szovjet állampolgár volt - Balogh Tanja az édesanyja orosz, az édesapja magyar, aki szintén kint tanult a SZUban, előttem két évvel. De én nem ismertem. A kislány kint született, kint tanult, ott ment férjhez és így szovjet állampolgár lett. Hazatelepedett és én felvettem dolgozni Budapestre. Ezt a Balogh Tanyát többször kivittem magammal Amerikába. Akkoriban többször megjelent két rendőr, akik közül az egyikkel egészen jóban lettem. FBI-sok voltak, akik nem engem, hanem Balogh Tanyát figyelték, mert ő szovjet állampolgár. Időközben a lány felvette a magyar állampolgárságot, attól kezdve ez is megszűnt. Még most is egy amerikai cégnek dolgozik. - Én azt hittem, hogy téged figyeltek. Sokat tudnék mesélni arról, amikor az orenburgi munkákat végeztem, és mint a magyar részleg vezetőjét hogyan követtek, figyeltek a szovjet elhárítok. Nem egyszer felvetettem akkoriban orosz vezetőknek, akikkel jó viszonyban voltam, hogy mi szükség van erre, ne kísérgessenek. A válasz: „Ne törődj vele Joszif Mihajlovics (így szólítottak), ez tudod nálunk egy kialakult rendszer. Megnyugodhatsz, semmi problémád nem lesz, ez van, ezt csinálják." Ilyet én Amerikában soha nem tapasztaltam. Amikor kiutaztam, velem egy gépen jöttek a GOV-tól (Gáz és Olajszállító Vállalat) Szakonyi Géza, Molnár József. Ők egy hétig voltak ott, aztán visszajöttek. Én ottmaradtam. Gondoltam, másnap bemegyek az üzembe és kezdődik a munka. Mondtam Sims-nek, hogy akkor hétfőn kezdek. Elhárított és egész más programot csinált. Aztán eltelt két hét és én még az üzemben sem voltam. Többször találkoztam ottani vezetőkkel. Adtak egy összkomfortos lakást, kocsit, ott találkoztunk.