Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

olajos barátaimat, hogy ezt is elrontsuk, mint Orenburgot. Felálltam, fegyelmeztem magam és eljöttem, bár legszívesebben ráborítottam volna az asztalt. A Vegyépszer akkor is már a Hungária körúton volt. Sokáig gyalog mentem. Én ezt nagyon nagy sértésnek vettem, nem magam, hanem az egész olajos társadalom szempontjából. Az Orenburg jól, szervezetten épült, ma is rendben üzemel, az oroszok oda jártak, hozták a többi országok kivitelezőinek vezetőit, hogy példaként megmutassák, hogyan kell dolgozni. Amikor az orenburgi építést lezáró tárgyalás után rendezett fogadáson voltunk Lőrincz Jánossal - ahol résztvett az illetékes szovjet miniszterelnök-helyettes is -, aki odahívatott bennünket, engem korábbról ismert - és azt mondta: „Én még egyszer akartam találkozni annak a szakasznak a vezetőivel, ahol mindig a legnagyobb rend volt, és a verseny értékelésekor mindig győztesek voltak." Szóval aztán bementem az irodámba, ott a titkárnőm azzal fogadott, hogy Sims keresett és kérte, hogy hívjam fel, mert itt van az Intercontinentalban. Sims az amerikai volt, akivel együtt fejlesztettük ki az automata gépsort, amivel az orenburgi vezeték vonali szakaszát akartuk építeni. Mi hat millió dollárért vettük meg, aztán az oroszoknak hét millióért adtuk el. Amikor a gépet bemutattuk, és azzal 50 varratot hibátlanul megcsináltunk az 56"-os (1420mm) vezetéken, Sims azt mondta: „Ide figyelj Joe, gyere hozzám dolgozni!" Később is sokszor találkoztunk. Minden alkalommal hívott. Én mindig azt válaszoltam, hogy hivatalosan nem tudok elmenni, disszidálni meg nem akarok, mivel én itt akarok élni Magyarországon. Az orenburgi munkát elvállaltam, be is akarom fejezni. Különben is, mit tudok én nálatok csinálni? Ezen a napon, amikor ilyen elkeseredett állapotban voltam, este találkoztam a Sims-szel. Megint megkérdezte, hogy nem gondoltame meg magam? Azt feleltem, hogy most már van értelme beszélni a dologról. Erre egy hónap múlva megjelent egy fantasztikus szerződéssel. Akkor még olyan világ volt, hogy nem írhattam alá a szükséges engedélyek nélkül. Elmentem Zsengellér Istvánhoz, aztán Kapolyi László miniszterhez. Mindketten támogattak.