Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

ni. Nyilvánvaló, hogy 16-18 éves fiatalok között természetesen rendkívül gyorsan alakultak ki különböző kapcsolatok. Az osztályfőnököm, Arató János volt egyben a párttitkár is az intézetben. Oroszt és marxizmus-leninizmust tanított. Üldözte azokat, akiknél akárcsak a nyomát is felfedezni vélte az udvarlásnak. Történt a következő eset: közös színházlátogatást szerveztek az iskola részére egy szerdai napon. A Nemzeti Színházban az Ozorai példa c, Illyés Gyula parasztdrámát adták elő. Ekkor voltam életemben először színházban. Mi ezt már előző vasárnap tudtuk. Mivel akkor találkoztam azzal a lánnyal, akinek udvaroltam - ő máshol tanult, magánháznál lakott megbeszéltük, hogy mindenképpen odajön a színház elé. Minket külön autóbuszok hoztak az iskolából, amely a Sas-hegyen volt, régen apácazárda, ma az Arany János Gimnázium működik ott. Szóval, a Nemzeti előtt, amikor kiszálltunk, rögtön észrevettem őt, nevezzük Bözsikének. Egy hálóban voltam egy pesti osztálytársammal - Lazúr György - aki odaadta nekem a jegyét. Inkább hazament, így Bözsike be tudott jönni. Valahol a negyedik-ötödik sor közepén ültünk a földszinten, amikor az Arató bejön a feleségével, aki szintén az intézetben tanított oroszt. Pont az előttünk lévő két üres helyre ültek. Az előadás alatt én alig mertem moccanni is. Az előadás után, ahogy jöttünk, ugyan úgy a külön buszokkal viszsza, lefekvés. Reggel azzal kezdődött, hogy hivattak a pártirodába. Arató megkérdezte, hogy ki volt az a leány, aki mellettem ült. Én megmondtam, hogy régóta ismerjük egymást. -„És hogyan jutottál jegyhez?" - kérdezte. Tudtam, ha megmondom, akkor lebuktatom Lazúrt. Mondtam: „Volt egy szabad jegy!" - „Ki adta?" - Ezt nem voltam hajlandó elárulni. Ezután engem, szinte minden héten hivatott, érdeklődött, hogy mi van ezzel a kapcsolattal. Én persze mondtam, hogy semmi. Ezért szombaton és vasárnaponként, amikor kimentem és találkoztunk, mindig olyan helyen igyekeztünk mászkálni, még moziba is elvétve mentünk, nehogy valaki meglásson bennünket. Az első kiutazók már 1953. augusztus 23-24-én mentek. Minden nap este nyolc órakor hívták össze a nagyterembe az egész létszámot és akkor közölték, hogy az aznap éjfélkor induló vonattal kik utaznak. Senki nem tudta előre, ki mikor megy. Minden nap ment egy csoport,