Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – olajbányászokkal a munkáról (MOIM Közleményei 13; Zalaegerszeg, 2001)

Placskó József

menjek haza, mert apám nagyon beteg. Hazaértem, engem még megismert, megszorította a kezem és annyit mondott: „Fiam, tanulj!" Nem hiszem, hogy volt fontosabb dolog az életemben, mint ezek a szavak, amelyek engem mindig arra késztettek - elsősorban a tanulmányaim során - hogy nekem mindig a maximumot kelljen teljesítenem. 1940-től 1944-ig az elemi iskola első négy osztályát Martonvásáron végeztem. Azután, mivel apám egyik nővére Dunaföldváron élt, vele megállapodtak, hogy odaadnak engem, hogy ott tanulhassak a dunaföldvári polgári iskolában. Éppen elkezdtük a tanulást és szeptember közepén az iskolát elfoglalta a német katonaság. így csak templomba jártunk és hittant tanultunk. 1944. november 10-én nem messze a nagynénémék házától felrobbant egy lőszerraktár, aminek a híre Martonvásárra már úgy jutott el hogy bombázás volt Dunaföldváron. Apám - mai kifejezéssel élve - autóstoppal rohant le értem és hazavitt. így a háború további idejét otthon vészeltem át. A környéken nagy harcok voltak. Martonvásár kétszer is gazdát cserélt. Májusra, mire kitisztult a helyzet, otthon két hónap alatt az elemi iskola ötödik osztályát is elvégeztem, aztán 1945 szeptemberében visszavittek Dunaföldvárra, és ott újra kezdhettem a polgári első osztályát. Később ez az iskolatípus megszűnt, így a tanulást az általános iskola felső tagozataként fejeztem be. Nehéz évek voltak, elsősorban mert tízéves gyerekként elkerültem otthonról és nagyon gyötört a honvágy. Soha nem árultam el senkinek, hogy este, amikor lefeküdtem néha órákat sírtam annak ellenére, hogy mindenben nagyon jó körülményeket biztosítottak, de a szüleimet, az otthont senki nem tudta helyettesíteni. Ez a helyzet viszont hozzásegített ahhoz, hogy viszonylag fiatalon hozzászokjak a távolléthez, az önállósághoz. Dunaföldvár után Pestre jelentkeztem a Népszínház utcai Gépipari Szakiskolába. Mivel az állandó lakásom Fejér megyében volt, a kérelmemet átküldték Székesfehérvárra. Onnan kaptam az értesítést, hogy felvettek a Szent István Gimnáziumba, amelyet később átkereszteltek József Attila Gimnáziumra. Ez az iskola is meghatározó volt számomra. Rendkívül erős pedagógusgárda volt. Megengedték ugyanis, hogy - mint korábbi egyházi