Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Bán Ákos

Az algyői mező PB leválasztó üzemei beindítása során elég L.P.G. (PB gázzal) rendelkeztünk ahhoz, hogy piaci bővítésre gondoljunk. Ekkor kezdeményeztük az atmoszférikus tároló építését Algyőn és a kistartá­lyos PB felhasználást. Nem sikerült hatósági támogatást, engedélyt kapnunk. Sok volt a tanya és a háztartási szén. Ugyanúgy nem létesíthettünk saját villamos gázturbinás erőművet sem Algyőn, sem a kevert gázfelhasználásra Inkén, ahol egy 50 MW-os erőmű létesült volna. Villamos szakemberek, hőerőmű szakértők részvételével vezettem egy teamet, ahol megalapoz­tuk műszaki, gazdasági oldalról, kedvező áram önköltség oldaláról ezt a beruházást. Felsőbb szervek, az MVM álláspontja mindkét erőmű létesítéséről „nem" volt. Természetesen sem pénzt, sem engedélyt erre nem kaptunk. Az elmondottakból kitűnik, hogy több kötélen, féken visszatartott önál­lóságunk volt. Ahogy a politikában, úgy az iparban a szakemberek is „több frontos" harcot vívtak. - Elfoglaltságod miatt a mai beszélgetést - sajnos - be kell fejeznünk. Megkö­szönöm, hogy elfáradtál ide, és iparunk történelmének egyik jelentős korszakáról, ezzel kapcsolatos véleményedről, munkásságodról tájékoztattál bennünket. II. RÉSZ Az 1995. július 14-én készült interjú folytatása és befejezéseként ­megállapodásunk szerint - Dr. Bán Ákos egy általa felvett hangszalagot adott át múzeumunk részére, amelyen lévő szöveget a következőkben ismertetem: - Kérdezted, mivel vagyok még megelégedve életpályámon ? Elsőként azzal, hogy kollegáimmal együtt, szakmai tudásunk segítsé­gével sikerült olyan eljárásokat bevezetnünk a régi olajmezőkön, ame­lyek lehetővé tették a munkások, alkalmazottak további foglalkoztatását. Ugyanis arról volt szó, hogy Budafán 1972-ben megszűnik a tevékeny­ség, pár évvel később Lovásziban és természetesen Nagylengyelben is. Erkölcsi motívumokon kívül nem ösztönzött semmi. Először elvégez­tük a szükséges kísérleteket laboratóriumban, utána üzemi körülmé­nyek között. Meg kell említenem Bálint Valért, Rácz Dánielt, Kiss

Next

/
Oldalképek
Tartalom