Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Szabó György

DR. SZABÓ GYÖRGY okleveles olajmérnök A beszélgetésre Budapesten 1996. november 21-én került sor. Neveltetésének, tanulmányainak, az olajiparhoz kerülésének körülményeit az alábbiakban foglalta össze: - Szegeden születtem 1940-ben. A család Szegedhez kötődik. Apám orvos, katonatiszt volt, és így számos szolgálati helyen kellett laknunk. Aztán Nagykanizsára került a család. Itt fejeztem be a olajipari technikumot, majd Miskolcon folytattam a műszaki egyetem bányamérnöki karát, végül 1963-ban újra visszakerültem Nagykanizsára, de most már az iparhoz. Egészségügyi család vagyunk, anyám gyógyszerész, hat testvérem közül kettő orvos, valószínűleg ilyen kötődés miatt a fiam is az. A mérnöki pálya egy kicsit távol esik ettől, ámbár nagyszülői ágon vannak mérnökök a családban, sőt nagyon neves építőmérnökök is. Öcsémmel ketten vagyunk műszakiak. Ö európai hírű fizikus. Japántól az Egyesült Allamokigjárja a világot. A József Attila Tudományegyetem professzora, akadémikus, talán az egyik legfiatalabb. Az orvosi dolgoktól mindig távol tartottam magamat. Eredetileg bányamérnök szerettem volna lenni, ezért beiratkoztam a Pécsi Bányaipari Technikumba, onnan kerültem át a nagykanizsai olajipari középiskolába. Ettől kezdve vagyok olajos, gyakorlatilag 14 éves koromtól. - Kik voltak az egyetemi évfolyamtársaid? Szurmai és Balaicz Tibi, Darás Pista, Hanyecz Ernő, Papp Laci, Sobor Sanyi. Valamennyien közép vagy felső vezetők lettek az olajiparban. - Hová kerültél először az egyetem után ? Nagykanizsára, a fúrási üzemBajcsai területi egységéhez. Ez az üzem irányította a Budafai nagymélységű fúrásokat is. Ott dolgoztam 1969-ig. Fúrómérnök voltam, később üzemvezető-helyettes. Mácsik József volt az üzemvezető. Szívesen gondolok vissza rá, jól megértettük egymást. Nagy veszteség volt az iparnak, hogy elment. (1975-ben illegálisan külföldre távozott. - szerkesztő megjegyzése) 1968-an kerültem a Szénhidrogén-ipari Kutató Intézetbe, az OGILba, ahol 1973-ig dolgoztam. Ott akkor alakult egy fúrós csapat, a fúrás-