Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – vezetésről, iparvezetőkkel (MOIM Közleményei 10; Zalaegerszeg, 1999)

Bándi József

örömmel vette, hogy a MAORT ott valamit dolgozott - nem beszélve arról, hogy a MAORT útépítésbe, közműbe (infrastruktúra-fejlesztésbe) is bedolgozott - mert a helyi adók révén a község pénzt kapott. Amikor végigjártam ezeket a községeket a távvezeték mentén, kezdve Kápolnásnyéken és amerre a távvezeték folytatódott, a legkisebb szivattyúállomás területe után is kellett fizetni az érintett községeknek. A községijegyzők örömmel vették, ha megjelentünk, mindig azt nézték, hogyan lehetne még valamit odatelepíttetni a falu határába. A másik jellegzetesség az, hogy a kőolaj úgynevezett jövedéki adó alá is esett, mint a szesz, a dohány stb. Ez azt jelentette, hogy minden egyes olajtermelő helyen, ahonnan kiszállítottak olajat, pénzügyőrség volt. így pl.: Újudvaron, Kerettyén. A kiszállított olajmennyiséget jegyzőkönyvezték. Ezt akkoriban úgy hívták: ásványolaj adó, amely akkor vált esedékessé, amikor a kőolajat felhasználták, feldolgozták. Tulajdonképpen amikor az olajat a finomítókba szállították, akkor ez a jegyzőkönyv kísérte. Ott is volt egy pénzügyőr, és amikor a benzin, gázolaj és a többi termék megjelent, akkor kellett fizetni az adót. A pénzügyminisztérium egyik főosztályának, a vezetője Prehm Lóránt miniszteri osztályfőnök volt. Oda tartozott a só, a szesz, a tűzkő is. A főosztály a többi minisztériumi szektortól eltérően önállóan gazdálkodott, így amikor az olajipar felfejlődött, akkor először kicsit botladozva, aztán később egyre jobban belelendülve akarták segíteni ennek a tevékenységnek a bővülését. Prehm arról volt akkoriban nevezetes, hogy egyidejűleg az akkori sporthivatalnak (mint ma az OTSH) volt a tiszteletbeli elnöke. Nagy közéleti emberként az akkor egészen új iparágat örömmel támogatta, így Alliquander Ödön édesapját is, aki miniszteri tanácsos volt hosszú ideig a bányafelügyelőségnél. Prehm ellen rengeteg bürokratikus szemléletű hivatalnok dolgozott. Pl. annak idején, amikor először kezdtünk gazolint és szénsavat értékesíteni, elővették a vámtarifát, ami 1868-ban kelt és még érvényben volt. Az volt ugyanis az adóknak az alfája, hogy mindent olyan adókulcsba kell besorolni, amely a vámtarifában van. Mivel a gazolin vegyi termék, meg a szénsav is, olyan magas forgalmi adókulcsot állapítottak meg, ami teljesen lehetetlenné tette azok forgalmazását.