Csath Béla szerk.: Zsigmondy Béla 1848-1916 (MOIM Közleményei 9; Zalaegerszeg, 1998)

A két szegedi artézi kút anyagát - amelyet Zsigmondy Béla szokásához híven beküldött a Földtani Intézetbe - szintén Halaváts Gyula dolgozta fel, megállapítva, hogy a felszálló vizet a "vivipara Böckhi" szint szolgáltatja. 1891-ben a kisújszállási fúrásból Zsigmondy Béla 179,47 m-es mélységből 2 db emlős csontrészt Uniop foszlányokkal, 216,77 m-ből egy darab emlős csontváz részt (felkar alsó vég) az intézetnek adta át, s a "becses ajándékot" Böckh János megköszönte Zsigmondy Bélának. A fúrási tevékenységgel kapcsolatban nagy horderejű intézkedés volt, amikor gr. Bethlen András, földmívelésügyi miniszter által kiadott 58.943A/-16/1892. sz. FM rendelet többek között így rendelkezett: "... a fúrópróbák, különösen pedig a napfényre kerülő szerves maradványok gondosan összegyűjtessenek és a fúrás befejezése után a Földtani Intézetnek megküldessenek". Erre annál is inkább szükség volt, mivel az 1872-1892 közötti évekből nagyon kevés helyről érkezett be fúrási anyag az intézethez, holott 1892 év végéig közel 650 fúrást végeztek az országban. Nem vonatkozott ez Zsigmondy Bélára, akiről Halaváts Gyula így írt: "a szakember figyelmével gyűjti össze az adatokat és készségesen bocsájtja a Földtani Intézet rendelkezésére, hogy ott a tudományt szolgálva, ismereteinket gyarapítsa". Meg kell említeni a Kecskemét városával 1895-ben kötött szerződést, amely kiterjed a furadékminta vételre is a 11. pont szerint: "Vállalkozó és átfúrt rétegek próbáinak egy-egy példányát a munka befejeztével tartozik a városnak szolgáltatni, továbbá a M.Kir. Földtani Intézetnek leendő működése céljából még egy-egy fúrópróbákat, különösen pedig az esetleg napfényre kerülő kagylónak, csigáknak a mélység pontos megjelölése mellett gondos összegyűjtést eszközölni és ezeket a városnak a fúrás befejezése után átadni." Az 1888-1890 közt mélyített debreceni fúrás ugyan nem érte el célját - majd hallani fogjuk Csath Bélától - mégis eredményesnek kellett tekinteni, mert ekkor ez volt az Alföld legmélyebb fúrása (837,0 m) és éppen ezért a tájegység földtani felépítéséről és kőzetviszonyairól nagyon jó tájékoztatást adott. Az említett, 1892-ben kiadott rendelet a fúrt kutak adat-beszolgáltatásának gyakorlati végrehajtását nem biztosította. így a fúrás során nyert műszaki, vízföldtani és vízkémiai adatok pontatlanok, hiányosak voltak, mivel ezek helves megállapítása jórészt a