Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)

Buda Ernő

vasút, gyalog megkerülve jutottunk el egész a Hargitáig, Sepsiszent­györgyig, Kézdivásárhelyre, Kökös-Brassó mellé. Népdalokat, népme­séket gyűjtöttünk. Ez jól ismert téma volt Sopronban, ahol akkor a né­metség ellen rendkívüli magyar népi érzés bontakozott ki. 1942 nyarán a következő lépésem az olajbányászat megismerése volt. Esztó Péter professzor ajánlott be. A véletlen úgy hozta, hogy éppen Alli­quander Öcsi kamarájába költözhettem be - akkor már elköltözött Sop­ronból. Szállást én örököltem Sopronban, a Stázi néninél - az Alsólöver u. 8.sz. alatt. Nagynevű elődeim közé tartozott Gyulay Zoltán, Majerszky Béla és az Alliquander testvérpár abban a lakásban. 1942-ben kerültem Inkére. Inkére kerülésem két személy nevével hozható kapcsolatba: az egyik Dinda János, a másik Kántás Károly. Dinda János nagynénémnél - a soproni Szt. György u. 4. sz. alatt volt kosztos diák. Kántás Károly pedig - Reiter Zsuzsát - azt a kisleányt vette feleségül, aki édesapám egyik munkatársának volt a leánya, és így mind kettővel családi, vagy baráti összeköttetésbe kerültünk, és mind a kettő nagyon kedvesen fogadott Zalában. Dinda János sokat segített abban, hogy műszaki és vezetéselvi tanácso­kat adott, Kántás Károly pedig felkarolt és segített. Alliquander Öcsihez már régi barátság kötött. Az Inke 2. sz. kutató fúrásnál 1942 nyarán praxi szokás szerint álltam be, és az egyszerű fúrómunkási feladatokat öröm­mel csináltam. Megismerkedtem akkor azokkal, akik 1937-től az első fúrós-generáci­óhoz tartoztak. Hogy neveket is mondjak: Csörgits János volt a főfúró­mester, a partivezető mesterek között volt Szűcs László, akiből később főfúrómester lett, Krénusz Pál és az akkor Romániából idekerült Petkás András, aki aztán a háború után visszament Romániába. Ez a berendezés volt az ország első dízelmotoros berendezése. Alliquander Öcsi akkor állíttatta össze, amikor az Lovásziban 1942 ta­vaszán a 15-ös sz. kúton került üzembehelyezésre. A következő pontja már ez az inkei kutatófúrás volt. Nagyon mély benyomást keltett bennem a feladat, és innen kezdve ha­tároztam már el, hogy én is olajos leszek. Hozzájárult ehhez az az óriási lehetőség, hogy 1942 őszén a MAORT egy ösztöndíjas pályázatot hirdetett meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom