Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)

Előszó

ELŐSZÓ A gyűjteményi nyilvántartással, tudományos kutatással, történetírással foglalkozó gyakorló muzeológus előtt nem ismeretlen a célirányos információszerzés, kérdőívek feldolgozása, riportok készítése. Horváth Róbert munkássága a visszaemlékezések készítésében új műfajt teremtett. A beszélgetések készítésére azért vállalkozott, mivel 1950-től az olajiparban dolgozva több esztendőn át először a budafai, majd a volt nagylengyeli vállalat főmérnöke, illetve műszaki igazgatóhelyetteseként tevékenyen is részt vett a munkák irányításában. Mukája során számos szakmai, személyes kapcsolatra tett szert az akkori iparági vezetőkkel, és többnyire munkatársai voltak a kérdésben legilletékesebb személyek. Horváth Róbert - a MOIM nyugdíjas tudományos munkatársa - riportsorozata nagy előrelépést hozott, és több új elemet tartalmaz: - az ipar egy-egy fontos eseményére, korszakára vonatkozó kérdések különböző nézőpont szerinti megvilágítása; - a legilletékesebb szakemberek megszólaltatása; - a riportalanyok utólag pontosítják, esetleg kiegészítik az elmondottakat; - az írások egyúttal emberi sorsokat örökítenek meg; - a kérdező (Horváth Róbert) kortárs és munkatárs, jó kolléga vagy barát. Ha részletesen belegondolunk a történetírás technikájába, akkor erények és hátrányok is felsorakoztathatók. Először azonban tisztázzunk egy kérdést. Mit tekinthetünk hiteles történetírásnak, a történetírás hiteles forrásának? Klasszikusan a már megírt és irodalomjegyzékkel ellátott tanulmányok, hivatalos statisztikai adatok, levéltári dokumentumok, egyes sajtóhivatkozások, stb. tekinthetők hiteles forrásnak. Sajnos, ez a hiteles hivatkozás nem mindig mondható el az 1950-60-as évek írásaira, adataira, mert politikai megfontolásból több esetben torzították, meghamisították a valós tényeket. így egy-két valótlan adat - különösen, ha következtetések alapja is volt - közvetlenül és közvetve is torzította az utókornak szánt írásművet.