Horváth Róbert: Beszélgetések az olajiparról – Nagylengyel (MOIM Közleményei 7; Zalaegerszeg, 1996)

Dedinszky János

Németh Ede: Igen. így lehetett gyakorlatilag híveket szerezni a karszt gondolatnak azok között, akik ezt nem hitték. Mert akik addig hittek az egyéb csodálatos módszerekben, belátták, hogy ezek nem valósíthatók meg, teljesen más a szisztéma, mint amiben ők gondolkoztak. - Amikor én beszélgettem Németh Gézával, akkor ő a következőket mondta nekem: „Dedi készített 1972-ben egy tanulmányt, amely rögzítette, hogy ez egy karszt. Barlangos karszt. Ezt akkor nemfogadtuk el, én sem, mert a korábbi elméle­teit is igazolta Dedi, és nem éreztük elég meggyőzőnek a mostani állítását. Ezt követően üzemi kísérletekkel bebizonyosodott, hogy igaza van Dedinszkynek". Szittár Tónival is beszéltem, aki azt mondja: „Különbö­ző szélsőséges elképzelések voltak, porozitás stb. Ezek között volt a De­dinszky-Jakucs-féle karszt elmélet, és a Szittár-féle visszamaradó olaj el­mélet. Végeredményben a Dedinszky koncepciója szerint terveződött meg az egész C0 2-es program." - Ma az egész vállalatnál egybehangzó­an mindenki azt mondja, hogy a Dedinszky-féle modell az alapja a C0 2­es programnak. Ez így van, senki nem tagadhatja. - Ez így van ? Az 1974-es anyag után még volt egy készletbecslés, amit többfelé el­küldtek. Ezt én csináltam OGIL-os koromban, nem vállalta senki sem. Az a készletszámítás már több mint amit a 72-esben, odaadtam. Abban már szintek vannak, meg van határozva, hogy hol mi található. Amit most ők elmondtak az mind a 72-es anyagra érvényes, és ők annak alap­ján csinálják a programot, holott attól ma már mérföldekkel előbbre va­gyunk. -Ma? Nem ma. Már 1974-ben az újabb készlet meghatározáskor is messze voltunk. Gyakorlatilag az a bizonyos 72-es elavult, és ők ma annak alap­ján dolgoznak. Az akkori geológia helyett csináltak egy újat, megint egy új gondolatkörben, ami megint az egész értelmezését lehetetlenné teszi. - Ha most ezt jól értem, akkor a Dedinszkynek tulajdonított koncepció korsze­rűsödött azóta, hogy ezt elfogadták, és ennek ellenére az elavult alapján gondolkod­nak ma a művelősök. Te ma már nem úgy gondolkodói mint ők, már előbbre tartasz. Mit jelent ez a bizonyos mérföld? Egyszer a szinteket, amit ők nem hisznek. Magát az egész töréses szer­kezetet. Az elnyelések nem azonosak a karszttal. Ök még ott tartanak, hogy a karszt és az elnyelés azonos. Tehát ahol barlang van, ott elnyelés

Next

/
Oldalképek
Tartalom