Tamási Judit szerk.: Műemlékvédelem törvényi keretek között, Törvénytől törvényig, Történetek az intézményes műemlékvédelem 120 évéből (Budapest, 2001)

Ugyancsak a múzeumi rekonstrukciós program eredményeként nyitotta meg újból kapuit az Iparművészeti Múze­um bútorkiállítása a nagytétényi Szá­raz-Rudnyánszky-kastélyban, amely­nek lakószobáit a 18. századi falké­pek varázsolják különleges atmoszfé­rájú kiállítótérré. E falképek egyike idillikus kerti jelenetet ábrázol. A gyulafehérvári székesegyház 10 éves komplex helyreállítási programja remélhetőleg kisugárzó, példaadó szerepével fogja előmozdítani a hatá­ron túli magyar épített örökség meg­óvására irányuló helyi erőfeszítéseket. A Várbazár sorsát rendező kormány­határozat az ingatlannak a rendez­vényturizmus szempontjából páratlan adottságaira építő, a vállalkozói tőke bevonására is alkalmas felújítási prog­ramot fogalmazott meg: az Ybl Miklós tervei szerint épült neoreneszánsz ár­kád- és pavilonsor műemléki helyre­állításával, térszint alatti bővítéssel többfunkciós rendezvényközpontot alakítanak ki. István-bazilika helyreállítását, a Szent György teret és a Várbazárt érintő nagyberuházásokat, a múzeumi rekonstrukciós programot. Forrásokat rendelt az ingatlanrendezés eredményeként egyházi tulajdonba adott műemlék épületek felújítására, s megteremtette - most először - a hatá­ron túli épített örökség kormányzati szintű, rendszerelvű támogatásának lehetőségét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom