Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2004. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tájékoztatója (Budapest, 2004)

TANULMÁNY - Józsa Judit: A Stáhly utca 15. szám alatti ház Budapesten

12. Budapest, VIII. Stáhly utca 15. A lépcsőház üveg­fala az udvar felől. Fotó: Galacanu Efstatia, 2003. A háborús sérülések előtt az oromzatot feltehetően négy szecessziós női fejből emelkedő boltív és a négy, szintén szecesz­sziós stílusú pillér tette változatossá, amint azt Fodor Gyula homlokzati terve mutatja. Ezt a következtetést az alábbiakban meg­erősíti az épület háborús károsodástól gyakorlatilag alig érintett belső oldalán lévő szecessziós díszítések soron követke­ző vizsgálata. Véleményem szerint aligha képzelhető el az, hogy a belülről oly ele­gánsan és szépen díszített háznak éppen a külső oldalát hagyták volna kopáran, min­den akkoriban divatos díszítés nélkül. Az épület alaprajza és belső szerkezete Az épület alaprajza szimmetrikus U-alakú úgy, hogy a 20,57 x 23,68 m alaprajzú ingatlan teljesen beépült, kivéve a 7,00 x 11,05 m udvart. 21 A pincében az utcai oldalon két 8,435 x 6,28 m nagyságú műhelyt terveztek, mögötte 4,90 m mélységű raktárral. Az udvar felőli bal oldali, keleti szárny alatt délről indulva volt a pincelejárat, mángorló és a mosókonyha, a jobb oldali, nyugati szárnyon pedig a fáskamra. A földszinten középen a 2,30 m széles bejárati folyosót találjuk, ami a 3,05 x 5,50 m-es lépcsőházba torkollik. A földszinten balra, a keleti oldalon kétszobás lakás helyez­kedett el, mögötte az udvar végén a házmester szállása. Jobbra, a nyugati szárnyat három­szobás lakás foglalta el. Eredetileg mind a három emeleten a földszintnél nagyobb, a keleti oldalon 149 m 2 nagyságú háromszobás, a nyugati oldalon 172 m 2 nagyságú négy szobás összkomfortos lakást tervezett Fodor Gyula, minden lakásban a konyhán kívül cselédszobával, fürdő­szobával és mellékhelyiséggel. 22 Az épület keresztmetszetének terve mutatja, hogy a lakások magassága a földszinten és a harmadik emeleten 3 méter 80 centimétert, az első és második emeleten 3 méter 90 centimétert ért el. A lakóházat tehát kis számú és tágas, előkelő otthonnak tervezte. Ebből a szempontból is érdemes összehasonlítani Fodor Gyulának az Alsóerdősor 8. szám alatt 1907-ben épített lakóházával, amelynek homlokzata, mint már említettük, erősen emlékeztet a Stáhly utcai ingatlanra. Ott azonban az udvarba jutva teljesen elté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom