Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2004. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tájékoztatója (Budapest, 2004)
MŰHELY - Nováki Gyula: Kuruc kori várak, sáncok Dunaföldvár – Solt – Dunakömlőd térségében
építését. Lehetséges, hogy a Duna jobb partján is készült hídfősánc a Bottyánvár alatt, de erre biztos adatunk nincs. Május elején a császári csapatok a még épülő Bottyánvárat sikertelenül támadták meg. A kurucok átmentek a földvári Felső-szigetre, s feltehetően elfoglalták a déli végében lévő sáncot is. Június 4-re a kurucok körülvették Földvárt, Esterházy Dániel serege délen, Bottyáné északon helyezkedett el. Nem említik, de feltehetően ekkor használták fel a decemberben épített lunette-t (Bottyánsánc). Június 5-9. között ostromolták a kurucok Földvár várát, de csak egy részét sikerült elfoglalniuk. A császári felmentő sereg Glöckelsperg vezetésével elindult Földvár felé. Ennek hírére Esterházy Dániel június 15-16-án visszavonta csapatait, és az imsósi hídon át Soltra vonult. Ezért Bottyán is kénytelen volt visszavonulni, de ő a Bottyánvárban akarta bevárni a támadást. Egy előcsatározásnál azonban megsebesült, el kellett hagynia Bottyánvárat, és Kecskemétre szállították. A császáriak június 20-21-én ostromolták a Bottyánvárat. A kurucok 22-én éjjel kiürítették a várat,s az imsósi sáncba vonultak vissza. Egymásnak ellentmondó adatok vannak arra, hogy a németek ideiglenesen bevették az imsósi sáncot is, de a kurucok visszafoglalták. A hidat azonban lerombolták, az imsósi sáncot pedig árvíz öntötte el. A császáriak visszavonultak Budára, Bottyánvárban és a földvári várban őrséget hagytak, de a sáncok javításába is belekezdtek. A solti sánc kuruc kézben maradt, de Imsós sáncát elhagyták és egyes adatok szerint le is rombolták. Augusztus második felében a solti sáncot elárasztotta a Duna magas vize, ezért a kurucok ezt is feladták, majd lerombolták. Szeptember első felében pedig - miután felgyújtották - a császáriak elhagyták Bottyánvárat. Szeptember végén Bottyán Kecskeméten készült fel Földvár újabb ostromára. Seregszállító hajókat készíttetett, ezeket Soltra szállíttatta. November 4-én indult el Kecskemétről, a földvári Alsó révnél (a solti sáncnál) kelt át seregével és egyetlen rohammal elfoglalta Földvár várát. November 6-án megszállták (az üres) Bottyánvárat, 11-én Simontornyát foglalták el. A kurucok 1705 december - 1706 január hónapokban sikeres hadjáratot vezettek Nyugat-Dunántúlon. Közben folytak a munkák Földvár megerősítésére. 1706 január-februárban ismét a „földvári" (solti) hidat kezdték készíteni. Bottyán serege azonban, egy délvidéki hadjáratból visszatérve, február 14-én Igáinál vereséget szenvedett és a Bottyánvárba menekült. A császáriak megostromolták a várat, a kurucok feladták, kitörtek és Földvárba vonultak. A németek a Boltyánvárban maradt, menekült lakosokat legyilkolták, a vár sáncát lerontották és elhagyták, majd elvonultak Szlavónia felé. A várat többé nem építették fel. A kurucok februártól augusztusig erősítik Földvár várát, dolgoznak a hídon, azonban a munkák lassan haladnak. Szeptemberben az őrség nagy része beteg, a sáncépítést abbahagyják. Rákóczi elhatározza, hogy feladja Földvárt, mert Esztergomnál jobb átkelő van a Dunán. Földvárt végül is teljesen elhagyták, a hidat szétszedték. Közben Esztergom is elveszett, a kurucok helyzete a Dunántúlon egyre rosszabb lett, csak Simontornyát tartották még.