Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2004. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tájékoztatója (Budapest, 2004)

KIÁLLÍTÁS - Simon Anna: Esztergom új kőtári kiállítása

valamint Lövei Pál és Bozóki Lajos kezdte meg a kiállítás előkészítését. A szűk körű megnyitóra - alig nyolc hónap múltán - november 19-én került sor. A Lipót-teraszról a faragványok nagy része a jelenlegi kiállítótér mögött, két szinten elhelyezkedő, összesen kb. 500 nm területen berendezett tanulmányi raktárba került. Tolnai Gergely - a Vármúzeum munkatársa - elmondása szerint tisztázódott, hogy a gyűjtemény közel 3200 darabot számlál, ennek 30-35%-a román kori, 10%-a reneszánsz, a fennmaradó - nagy számú, de gyakran azonos profilú tagozat apró töredéke - gótikus faragvány. Tolnai tájékoztatása szerint, a rendezés során az összes műformával rendelkező töredék bekerült az új raktárakba és csak a lepusztult kváderek kerültek egy újonnan létesített külső, fedett raktárba. (10-11. ábra) A kiállítás hat nagy csoportra osztva mutatja be a kőfaragványokat. A legkorábbi „csoportot" két, 12. század elejére datált andezittufa faragvány alkotja. A palmettás hullámindapárral díszített párkányt (1. sz.) (5.ábra) és a kosalakos, szabadonálló oszlop fejezetét (2. sz.) a stiláris kapcsolaton kívül a kőanyag is a dömösi prépostságból származó darabok közé sorolhatja. Míg az előbbi darab publikálatlan, az utóbbinak leírását adja Ipolyi 1863-ban az esztergomi faragványok között. (Marosi 1984, Kat. 17. még esztergomi mészkő faragványként szerepel). A faragványcsoportok közül mennyiségre és a tudományos újdonságok számát tekintve is a 12-13. századi esztergomi anyag emelkedik ki. (6. ábra) A csoporton belül is jól elkülönülő, kisebb egységek követik egymást. A székesegyház 12. századi, mészkőből faragott építészeti tagozatain követhetjük a stiláris változásokat. Itt nagyon hiányoltam a templom építéstörténetét röviden vázoló szöveget vagy periodizált alaprajzot, amely a laikus néző számára is érthetővé teszi, hogy mi indokolja egyazon épület pilléreinek részleteit 15-20 éves eltérésekkel datálni. Két szabadonálló oszlop fejezete a 12. század második negyedéből való, tehát az 1156-os Szűz Mária-oltár ismert felszentelési dátuma előtti periódusból. Mindkettő jellegzetes díszítménye az élesen metszett akantuszlevél. Mindkettő ismert volt már a 19. században. A 3. számúnak (7.ábra) Mathes rajzát is adja és leírása szerint a Szent István protomártír-templom szentélyének alapozásából került elő. A befejezetlen fejezet oldalait egy levélsor felett egy-egy sarokra néző oroszlánfigura díszíti. E kiállításban társítottak hozzá egy párkánytagozatot, amely azonban láthatóan más talapzathoz tartozott. A 4. számú korintizáló kompozíciót mutat, (4. ábra, balra) párdarabjai a régi kiállításban maradtak. Az 5. számú fejezettöredék a 12. század második felére datálódik, a teremben kereszt irányban felállított 6-(18)-20. számú darabok a 12. század végére. Ez utóbbiak a székesegyház hosszházának átépítési periódusát képviselik, amelynek feltételezett ante quem-je a Porta Speciosa (1185-1196). A terem közepén körüljárhatóan állítottak fel „egy pillér-rekonstrukciót" (20. sz.). (8. ábra) A négy féloszloppal bővített görögkereszt szerkezetbe minden elemből kerültek be részletek (attikai lábazat, törzs, pilaszter- és féloszlopfő-fejezet, valamint párkánytagozatok). A két féloszlopfő (Marosi 1984, Kat. 18, 20.) jól láthatóan eltérő jellegű díszítményt hordoz. Stiláris és faragástechnikai részleteik alapján már eddig is egy csoportba sorolta őket a szakirodalom, együtt az említett párkányrészletekkel. Utóbbiak közül jelenleg 9 publikált