Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2004. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tájékoztatója (Budapest, 2004)

TANULMÁNY - Józsa Judit: A Stáhly utca 15. szám alatti ház Budapesten

13. Budapest, VIII. Stáhly utca 15. A lépcsőház szecessziós korlátja. Fotó: Csontos Jolán, 2001. rő benyomást kapunk. Ezt a Steinhardt-udvart ugyanis teljesen körülépítette. Az utcai fronton ott is két lakás van, de úgy látszik ezekhez jelenleg legalább további hat udvari lakás csatlakozik, öt szinten keresztül. Az emeletek magassága érezhetően és jelentősen alacsonyabb a Stáhly utcai lakóházban elért magasságnál. A Steinhardt-udvarban viszont Fodor Gyula ügyesen a déli szárnyba helyezte mind a fő, mind pedig a melléklépcső­házat, tehát két lépcsőházat is tervezett közvetlenül egymás mellé. 23 Ezzel elérte, hogy az udvari lakások nagyobb része az udvar északi oldalára került, és így déli fekvésű lett. Sajnos a Steinhardt-udvar eredeti tervei nem maradtak fenn a Fővárosi Tervtárban, az azonban nyilvánvaló, hogy az oda tervezett lakások sokkal kisebb méretűek voltak, és nem olyan elit közönségnek készültek, mint amilyennek Fodor Gyula a Stáhly utca 15. szám alatti házat tervezte. Ez a benyomás megerősödik, ha betérünk a házba. A kovácsoltvas kaput dús szecesz­sziós és termékeny növényi ágak díszítik, sok levéllel és számos nagy bogyóval, igen ihle­tetten és művészi érzékkel. (9. ábra) A kapun belépve, mindjárt szemből az a szecessziós női fej köszönt minket (10. ábra), amelynek „négy nővére" uralta a homlokzat párkányát az eredeti terven, és ennek alapján azok helyreállíthatók lehetnének. 24 A lépcsőházba jutván azonnal szemünkbe ötlik a lépcsőházat az udvartól elválasztó üveg védőfal, amelynek tervét Fodor Gyula 1905. május 22-én írta alá. Az üvegtáblákon üvegbe maratott, meglehetősen mértanira stilizált - és ebből kifolyólag nehezen azo­nosítható - kerek gyümölcsöket és leveleket találunk. (11. ábra) Ez az üvegfal minden szinten elkülöníti a lépcsőházat az udvartól (12. ábra), és ma is igen kellemes benyomást

Next

/
Oldalképek
Tartalom