Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2003/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2003)

MŰHELY - Sarkadi Márton: A gyulafehérvári székesegyház és érseki palota 1999-2002 között végzett helyreállítási munkáinak tanulságai

ellenállása a magyarországi részvétellel szemben, és olyan felosztást kezdtek hangoztatni, amely szerint „magyarországiak" és „erdélyiek" állnának szemben egymással, saját érdekeikért küzdve. Jellemző, hogy a sekrestye statikai megerősítésének terve körüli szakmai nézetkülönbséget úgy interpretálták, hogy a „magyarországiak" silány munkát végeztek, amit az „erdélyieknek" kellett rendbe tenniük, miközben ráadásul kétszer kellett kifizetni a tervezési díjat.

47 Jól reprezentálja a helyzetet a romániai választások előestéjén felmerült lehetőség fogadtatása. A bukaresti Területfejlesztési Minisztérium

48 RMDSZ-es képviselők közbenjárására támogatást ajánlott. Tekintettel azonban arra, hogy a műemlékek ügyei nem tartoztak hatáskörükbe, közvetlenül nem adhattak pénzt erre a célra. Javaslatuk szerint egy kolozsvári kutatóintézet

49 számára adtak volna megbízást, hogy az készítsen tanulmányt a „kőből épült, többször megsérült és helyreállított épületek újbóli helyreállítása utáni állapotváltozásról". A szerződéstervezetben nem szerepelt semmiféle konkrétum, például az épületre fordítható összeg, a projekt teljes összege, stb.

50 Amikor a felajánlott „adománnyal" kapcsolatban fenntartásainkat hangoztattuk,

51 az Érsekség képviselői, élükön Barth Ottóval, azzal támadtak minket, hogy mi ki akarjuk sajátítani a helyreállítás ügyét. Megdöbbentő volt Jakubinyi György érsek úr hozzáállása, aki négyszemközt elismerte, hogy szerinte sincs rendben a bukaresti akció háttere, azonban nem avatkozott bele az események menetébe. Sajnos Gyulafehérvár elsőrendű műemlékei a későbbiekben is szenvedtek attól, amit egy nagyobb áttekintéssel rendelkező, a háttérből irányító, s a cél elérése érdekében a kicsinyes nézeteltéréseket csillapító személy hiánya jelentett. 2001. 2001 tavaszán minden résztvevő konkretizálni akarta a hatásköröket, tisztázni a feladatok meghatározását. Az eredmény az addiginál részletesebb együttműködési megállapodás lett, amely leírta, hogy létrejön egy kuratórium, tagjai az Érsekség, a NKÖM, a KÖH, a Teleki László Alapítvány képviselői, művészettörténészek, építészek. Fővédnöknek Vládl Ferenc elnök urat javasoltuk felkérni.

52 A kuratórium feladata volt elfogadni az éves munkatervet és költségvetést. Az Érsekség számára vétójogot biztosított a megállapodás.

55 Létrejött egy építési iroda, tennivalója a kutatási, tervezési, kivitelezési munkák szervezése.

54 Megegyezés született arról, hogy az Érsekség a kőfaragóműhely fenntartásával, eszközökkel való felszerelésével járul hozzá a kiadásokhoz. Ez a felállás tisztázottnak tűnt. A lényeg azonban mit sem változott, hiszen a szerződések aláírása, az elvégzett munkák kifizetése természetesen Barth Ottó joga volt a továbbiakban is. Az év során kiderült, hogy hiábavaló volt éves munkatervet készíteni, és azt körülményes vita során elfogadni, hiszen a soron következő feladathoz előkészített szerződés aláírását Barth Ottó rendszeresen késleltette, vagy megtagadta. Elsősorban a restaurálási és a tudományos munkák voltak feketelistán. Arcpirító módon nem egyszer előfordult az is, hogy az elvégzett munka kifizetését halogatta.

55 A szerződő partnerekkel természetesen mi, „magyarországiak" álltunk elsődlegesen kapcsolatban, mi vontuk be őket a munkába, tehát