Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)
ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSEK A 2001. ÉVI HELYSZÍNI MŰEMLÉKI KUTATÁSAIRÓL (Összeállította: Juan Cabello) - Nemesvid, római katolikus templom. A falképek vizsgálata (Lángi József)
na felajánlása átalakítva ugyan de követi a veszprémi főoltárképet, s a hajó keleti boltszakasza leegyszerűsítve, de megegyezik a veszprémi szentélyboltozaton látható freskóval. Hajójának karzat előtti boltszakaszán pedig a Szent Imre fogadalmát ábrázoló kép kisebb eltérésekkel, de szintén követi a veszprémi hajó hasonló tematikájú ábrázolását. Fontos viszont felhívni a figyelmet arra, hogy Nemesviden két képen is hangsúlyosan, nagy méretben megjelenik a magyar címer, melynek a szabadságharc leverése utáni időkben komoly politikai üzenete, hitvallása volt. Hasonló jelenség figyelhető meg a hajó középső boltszakaszán megfestett Szent László vizet fakaszt című képen, melynek középső motívuma 17-18. századi metszetelőképekre vezethető vissza. Szent László katonái - akik fordított sorrendben megfestett piros-fehér-zöld zászlók alatt vonulnak - és a menekülő kunok merev sorokba rendezett figurái azonban már a festő saját elképzeléseként kerülhettek a képre. Ikonográfiailag sajátságos ábrázolás készült a karzat feletti boltozaton, ahol timpanonos épület kapujában, püspöki ornátust viselő alak nyújt át egy irattekercset egy nemesi ruhát viselő figurának, akit két másik, hasonló viseletű alak kísér. Szmodisné Eszláry Éva értelmezése szerint itt Szmodis János - templom kifestésére vonatkozó - adománya átadásának lehetünk tanúi. A falképek szerencsére soha nem voltak átfestve, kisebb problémát okoznak a boltozati beázások és a falakba 1,5 méter magasra felszívódó nedvesség. Eredeti berendezési tárgyai, oltárképei hiányoznak, és a hajó északi oldalán utólagosan kialakított oratórium betekintő nyílása elvágja a festett ablakot. Mindennek ellenére a 19. század közepének e sajátos alkotása sokkal nagyobb figyelmet érdemel, mint amilyenben korábban részesült. Legutolsó - 1992 óta elvégzett - homlokzatfelújítása során eltüntették azokat a vakablakokban karcolással és sgrafitto jellegű technikával készített ablakimitációkat, amelyekért nagy kár, mivel egyedimegoldásnak számított, hogy kint is megjelenítették a benti festett ablakokat. Nemesvid, római katolikus templom. A karzat feletti boltszakasz falképe a templom kifestésére vonatkozó adomány átadásának jelenetével és a festők szignójával. Fotó: Lángi József, 2001. Lángi József