Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

KITEKINTÉS - Nagy Veronika: A minőség biztosítása a restaurálás terén – lehetőségek és korlátok

kéknek, mint a történelem tanúinak, történeti(!) állapotát, megjelenését amennyire csak lehet megőrizzék, s ennek egyenes következménye, hogy a műemléki helyreállítások során a technikai, sőt a felhasznált építőanyagokat érintő beavatkozásokat szükségszerűen minimalizálni törekszenek. Helmut F. Reichwald, a Restaurátor Központ vezetőjének előadásában (Fejlődés és változás a minőségfelfogásban a restaurálás terén) fontos különbségre hívta fel a figyelmet: a minőségbiztosítás nem jelent egyet a minőség javításával. Ez a szempont azonban csak abban az esetben érvényesíthető maradéktalanul, ha kellő időben, gondosan végzett kutatással összekapcsolva, a helyreállításban részt vevők összehangolt együttműködésével végzik a munkát. A műemléket történeti állapotában megőrizni kívánó műemléki helyreállítás feltétele az összehangolt falkutatói és restaurátori munka, hiszen a kulturális örökség egyszeri, s mint ilyen nem redukálható. Művészi, esztétikai szempontok restaurálandó rétegek tekintetében nem érvényesíthetőek. A BadenWürttemberg tartomány szigorúan konzervátori szemléletében a megtartandó vagy nem megtartandó kérdése nem merül fel. A célirányos, csak a legszükségesebb beavatkozást célzó műemlékvédelmi munkához elengedhetetlen a legújabb technikai eszközök, módszerek, kutatások naprakész ismerete. Előadásában a restaurálást megelőző kutatás hangsúlyozásával számos más előadóhoz kapcsolódott. Dr. Ernst Ludwig Richter A természettudományos vizsgálatok értelme és értelmetlensége címen tartott előadásában az elmúlt 20 év tanulságaira hivatkozva hangsúlyozta, hogy mindennemű restaurátori munkát „fejben" kell megkezdeni. Precízen megfogalmazott kérdésfelvetés nélkül az anyagvizsgálatok értelmetlen rongálások csupán, jól feltett kérdésekhez pedig a munka megkezdése előtt alapos állapotfelmérés szükséges. (Egyszerűbben megközelítve a kérdést, a restaurátori munka tisztítási fázisát nem lehet az oldószerek kipróbálásával kezdeni.) Az esetleges laborvizsgálatoknál célszerűbb a jellemzőtől, a szokványostól eltérőt keresni, hiszen nyilvánvalóan csak ennek van informatív értéke. A restaurátori munka dokumentálási módszerének kérdését többszörösen érintették a konferencia előadói, az általános metodikai problémáktól kezdve a legapróbb formai szempontokig. Ismét más problémakört vázolt Dr. Hans Joachim Scholderernek, az Állami Vagyonkezelő és Főépítészed Hivatal vezető építészének előadása. Tágabb értelemben foglalkozott a már helyreállított műemlékek sorsával, hasznosításukból fakadó nehézségekkel. Arra figyelmeztetett, hogy minden körülmények között szakmai kérdés egy műemléképület hasznosítási lehetőségeinek elbírálása, hiszen egyszerűbb és okosabb folyamatosan gondozni, óvni valamit, mint szavaival élve „minduntalan a halott páciensek újraélesztésével kísérletezni". Alapvető, mégis hangsúlyozandó kiindulási pont a műemlékvédelemben az a megkerülhetetlen kérdés, mit visel el a műemlék az utókortól. Az elhangzottakat összegezve a konferencia legfontosabb üzenete volt, hogy a minőségbiztosítás a restaurátori munkákban a károk és sérülések orvoslását, állapotmegőrzést, konzerválást jelent - a műemlékek történetiségét tiszteletben tartva -, és semmiképpen sem az „eredeti" réteg felszabadítását, rekonstruáló újjáértelmezését.