Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

SZEMLE - A Livraisons d’historie de l’architecture című új francia építészettörténeti folyóirat (1-3/2001) (Granasztói Olga)

elképzelhetetlenül magasnak ítélte a becsült összeget, és úgy döntött, hogy az állam ugyanannyit fog költeni a második programra, mint az elsőre: a 130 millió frank kétharmadát olyan műemlékekre fordítja, amelyek nem állami tulajdonban vannak, a maradék egyharmadot a hét műemlék megkezdett felújítási munkálatainak folytatására, illetve néhány más, nemzeti tulajdonban lévő épületen elvégzendő munkák beindítására. A második programtörvényben megcélzott száz műemléket az egész országra kiterjedően választották ki. Mind az Építészeti Igazgatóság, mind a kabinet arra törekedett, hogy minden régió egyenlően részesüljön a támogatásban. Az a tény, hogy 1964-ben utólag listára tették Saintonge templomait, nem csupán a miniszter román kor iránti rajongása miatt történt, hanem mert Poitou-Charentes régióból nem szerepelt elegendő műemlék rajta. De nem lehet azt mondani, hogy a gaulle-ista önkormányzatok több pénzt kaptak volna. A csoportosított beavatkozások a lista eredeti vonásának egyikét jelentik. Nemcsak Saintonge volt példa erre, hanem például Roussillon is, ahol szintén növelték a helyreállítások számát, hogy a hátországban is kínáljanak kiránduló célpontokat a nyaralóknak. Már 1965-ben a Francis Salet vezette francia régészeti társaságban megfogalmazódtak kételyek a második programtörvénnyel kapcsolatban. A művészettörténészek aggályaikat fejezték ki amiatt, hogy olyan műemlékek nagyszabású és gyorsított helyreállítása zajlik, amelyek tudományos feldolgozottsága ezt még nem tehetné lehetővé, mint például Pontivy kastélya vagy a fontevraud-i és a charité-sur-loire-i apátság. Azt is megállapították, hogy a saintonge-i templomok esetében komoly problémákra kell számítani, mert ezeket alig kutatták azelőtt. A második programtörvény 1971-ben ért véget, de már 1970-ben újra összeült a kulturális bizottság, hogy a harmadik lehetőségéről tanácskozzanak. Az ellenzők tábora azonban minden addiginál nagyobb volt. Az ülés végül egy szándéknyilatkozattal fejeződött be, A visszavonulásra felszólító jelzés végül a minisztérium felől érkezett, amelyik már nem tudta tovább fenntartani a különbséget látványosság és megmentés között. A költségvetési bizottság 1971-ben elkészült jelentésében érvek és ellenérvek egyaránt megfogalmazódtak, de végül mégis elvetették a harmadik programtörvényt. A miniszter legújabb megnyilatkozása pedig már egyenesen a programtörvények elítéléseként hangzott: „Többet ér ezer műemlék száz évre, mint ötven ezer évre." Granasztói Olga