Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2002/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2002)

VITA - Daragó László: 20. századi építészeti gondolatok a visegrádi királyi palota helyreállításának történetében

ső mederbe. A végeredmény szinte már közös alkotásként értékelhető'. Különösen igaz ez akkor, amikor nincs alapvető törvényi szabályozás, rendezési terv. Az építész saját elvei, elképzelései éppen úgy megjelennek a tervben, mint a bizottságok, hatóságok állásfoglalása. A tervező sokszor eleve igazodik a várható reakciókhoz, öncenzúrát gyakorol. A koncepció dolgában mindenképpen szükséges a résztvevők közötti konszenzus, a részletek felé haladva a tervező szabadságfoka egyre nagyobb. Úgy tűnik, a korábban szinte elképzelhetetlen mértékű rekonstrukció a zsűriken - az alaposan előkészített kutatási előzményeknek köszönhetően - szabad utat kapott. Ennek eredményeként az épület helyreállítás előtti tömegének sokszorosára nőtt. A kialakított tömegformát Rostás Tibor tollából érte erős kritika. Szerinte soha-nem-volt épülettorzó keletkezett.

35 (6. ábra) Ezzel valójában semmi újat nem állított, mert ugyanezt el lehetett volna mondani a helyreállítás előtti állapotról is. (Csak a teljes rekonstrukció képes létrehozni az eredeti tömeghatást.) A hitelesen vállalható mérték a helyreállítók szerint ennyi volt. Jellegzetes tévedése a kritikának, hogy nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az épület tömegén túl belső terek, valamint félig külső és külső udvari terek, továbbá ezek kombinációi keletkeztek. Mindez együtt azért minőségi változást hoz a látogató számára: épületnek és nem rommezőnek látja a bemutatott emléket. A díszudvar geometriája szinte teljesen helyreállt színeivel és formáival együtt (a legfelső emeletnek csak a délkeleti sarka áll). Marosi Ernő a tömegformára nem tér ki, csak utal a nagymértékű rekonstrukció kapcsán fel-fellángoló vitákra, de epés megjegyzéssel igazán a nyugati, emeleti zárterkélynek „a pusztulás különböző állapotában" helyreállított ablakait illeti.

36 (7. ábra) Ezt Román András is „funkciótlannak" tartja.

37 Rosszallását az indokolja, hogy szerinte ezek el akarják hitetni, hogy mégis rommal van dolgunk, tehát álságosak. (Korábban említettem: ő szükségtelennek tartja a rekonstrukciót.) Magam nem idegenkedem a rekonstrukciótól, az élő műemlék természete pedig egyenesen kívánja is a hitelesen rekonstruálható terek, tömegek helyreállítását. Ugyanakkor az építész játékossága megnyilvánulásaként el tudom fogadni ezeket a formai megoldásokat. A tervezői szabadság itt nem kifogásolható. Ennek ellenére meg kell jegyeznem, hogy Guzsik Tamás a budai várban, a Kapisztrán-téri templom esetében a szentély késő gótikus ablakát egészben rekonstruálta, mely átlagosan 2 méter magas falazatból állt ki, úgy 14 méter magasságban.

38 Ezzel akkor a didaktikus élményen túl, új esztétikai minőséget hozott létre, kihasználva a rendkívül magas és karcsú forma vertikális dinamizmusát. Ehhez képest a töredékesség romantikusabb hangvétele sztereotip romhangulatot áraszt, mely a lépcsőház legfelső emeletének „leromló" átkötésében jelenik meg. Ez valójában az első emeleti falkoronához lépegeti le a szoborszerű tömegelemet. Ezzel a hangvétellel szemben a tömegben domináns megjelenésű fém dongák képeznek modern ellenpontot, melyek a rekonstruált boltozatok felett alakulnak ki. (8. ábra) Érdekes építészeti ötlet megjeleníteni az egyébként soha, legfeljebb a fedélszék alatt, tehát nem nyilvánosan megjelenő felső felszíneket. E tekintetben teljes mértékben a Velencei Carta útmutatását követi a terv: modern anyagokkal jeleníteni meg azt, ami új. Ez a gesztus új építészeti érték ígéretét hordozza. Függetlenül attól, hogy ezt az ígéretet beváltja-e vagy sem, a hangvétel nem illeszkedik a töredékes ablakok romantikája-