Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

MŰHELY - Pintér Farkas – Szakmáry György - Lővei Pál - Tóth Mária - Deményi Attila: „Vörös márvány” faragványok nyersanyaglelőhelyeinek kutatása

Erdély (ma Románia), északon a Felvidék (a mai Szlovákia) területén, valamint az ország nyugati határai mentén is. Az emlékanyag nagyfokú pusztulása ellenére is több száz vörös márvány síremlék ismert ebbó'l az időszakból legalább töredékesen; ez az eredetileg kifaragott mennyiségnek azonban csak kicsiny része lehet. A magyarországi kőfaragóműhelyek termékeiket az ország távoli vidékeire is eljuttathatták, így hasonlóan a Salzburg környéki és dél-bajor kőfaragó-műhelyekhez Magyarországon is egyfajta iparszerű, az országos kereskedelemben is jelentkező tevékenységgel lehet számolni. Ez a folyamatos helyi vörös márvány faragási gyakorlat szolgáltathatott alapot a márvány építészeti tagozatok, a reneszánsz stíluselemek királyi építkezéseken történő megjelenéséhez már I. Mátyás (1458-1490) uralkodása idején. E kiterjedt gyakorlat egyes termékei külföldre is eljutottak, elsősorban Lengyelországba (Krakkó, Gniezno), de Morvaországba (Tovacov) és Boszniába (Bobovac) is. A termékek szállítása - akár a nyers kőlapokról, akár kifaragott síremlékekről volt szó - elsősorban vízi úton képzelhető el, nemcsak a Dunát, hanem a kisebb folyókat is használhatták. Ez az iparszerű kőfaragó-tevékenység és termékeinek több száz kilométeres távolságokra történő szállítása korántsem volt ritka jelenség a középkori Európában, minden olyan területen éltek ezzel a lehetőséggel, ahol különleges minőségű vagy színű kőanyagot bányásztak. (Lővei, 1992) A török hódoltság alatt a gerecsei kőfejtők nagy valószínűség szerint nem működtek. Az áttörés csak a 18. században, Mária Terézia uralkodása ideje alatt következett be, amikor olasz és szlovák kőfaragók és bányamunkások betelepítésével ismét jelentős kőbányászat kezdődhetett a Gerecse-hegység területén. A „vörös márvány" nagy szerepet játszott a 19-20. század építkezéseinél, valamint a világháborúk utáni újjáépítésben is. Napjainkban is keresett díszítőkő, amit a tardosi Bányahegyi-kőfejtőben modern technológiával ma is fejtenek. A bánya- és műemléki minták származási helyei A vizsgálatok elvégzéséhez - földtani és művészettörténeti-irodalmi adatok alapján hazai (Gerecse-hegység: Tardosi-, Nagypisznicei-, Kisgerecsei-kőfejtó') (7. ábra) és külföldi (Adnet, Ausztria) (2. ábra) kőfejtőkből bányamintákat gyűjtöttünk, valamint magyarországi történelmi településekről (Esztergom, Visegrád, Sopron, Gödöllő, Pécs, Ellésmonostor, Szermonostor, Gyulafehérvár) származó különféle műtárgyakból mintákat vettünk. (A mintvételi lehetőségért köszönettel tartozunk Bozóki Lajosnak, Búzás Gergelynek, Horváth Istvánnak, Nemes Andrásnak, G. Sándor Máriának és Vályi Katalinnak.) A műtárgyak nagyobb része sírkő, kisebb része különféle építészeti töredék (oszlop, szökőkút-elem stb.) volt (J. táblázat). A vizsgált gerecsei és adneti bányaminták a földtörténeti kora-jura (liász) időszakban, nagyon hasonló körülmények között kialakult tengeri mészkő rétegeiből származnak. A Gerecse-hegységből megvizsgáltunk valamivel fiatalabb, középső-jura (dogger) korú „vörös márvány" bányamintákat is. Az alsó-jura (liász) korú kőzetektől makroszkóposán (szabad szemmel) nem megkülönböztethető dogger „vörös márvány" rétegek