Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

MŰHELY - Nováky Gyula - Sárközy Sebestyén: Újabb középkori várak a történeti Borsod megye területén

MŰHELY 45 Nováki Gyula-Sárközy Sebestyén ÚJABB KÖZÉPKORI VÁRAK A TÖRTÉNETI BORSOD MEGYE TERÜLETÉN 1992-ben monográfia jelent meg a történeti Borsod megye őskori, középkori és újkori várairól. 1 Ez a mű teljességre törekedett ugyan, de ahogyan ez várható volt, azóta továb­bi várak maradványairól is tudomást szereztünk. Az alábbiakban két, újonnan megis­mert és felmért várat ismertetünk. Bükkzsérc - Füzérkő vára (1—2. ábra) A történeti irodalomban Györffy György tett említést először a várról, egy 1248. évi, át­írásból ismert oklevél adatai alapján; a vár helyének kérdését azonban ekkor nyitva hagyta, de megemlítette a ma ismert Füzérkő nevű helytől délnyugatra eső közeli Odorvárat, mintegy célozva arra, hogy talán ott volt a szóban forgó vár. 2 1969-ben a Vártúrák kalauza Györffy történeti adatait azzal egészítette ki, hogy a 450 tszfm. Füzér-kő sziklán lévő kisméretű vár Diósgyőr elővára lehetett. 3 Fügedi Erik Györffyre hivatkozva Cserépvárral azonosította Füzérkő várát, 4 ez azonban félreértésen alapul, mert Györffy Füzérkőt csak mint Cserép nevű birtok határjárásában É-on feltű­nő helyiségnevet ismertette. Az 1970-es évek útikalauzai már arról írtak, hogy a Füzérkő (449 m) tetején közép­kori vár alapfalai vannak, melynek építésére a király az egri püspöknek 1248-ban adott engedélyt, majd a 14. században a Hór-völgyében futó utat ellenőrizte, de további sor­sa nem ismerte Az 1970-es évek végén a Borsod megye erődítményeivel foglalkozó tanulmányok­ban a szerzők - tévedésből - a Füzérkő hegyét azon helyek közé sorolták, ahol a terep­bejárás nem igazolta a hely erődített voltát. 6 Ennek nyomán 1983-ban már azt tartják le­hetségesnek a várral kapcsolatosan, hogy mivel Füzérkő messze esett a püspöki szék­helytől, így helyette a püspök a felsőtárkányi Várhegyen építhette fel erősségét. 7 A következő évben megjelent Kiss Gábor féle összefoglalás azonban részben Györ­ffyre utalva, részben az útikalauzok adatai alapján ismét a vár alapfalairól tesz említést Füzérkő szikláján. 8 1986-ban Fügedi Erik módosította korábbi véleményét és Füzérkőt azon helyek közé sorolta ahol később sem épült vár. 9 Ezt követően a történeti Borsod megye várainak topográfiájában Füzérkő vára, mint meg nem épült vár szerepelt, de itt is felvetődött az Odorvárral való azonosságának lehetősége. 10 A legutóbbi történeti összefoglalók a korábbi irodalomban szereplő feltevések valamelyikét fogadták el. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom