Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

EMLÉKEZET - Lővei Pál: Engel Pál (1938-2001)

EMLÉKEZET 273 ENGEL PÁL (1938-2001) 1977-ben, amikor Engel Pál könyve, a „Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban"

1 megjelent, valahogy szárnyra kapott a hír a Pesti Barnabás utcai bölcsészkaron, hogy ezt egy könyvtárát építő, a középkor iránt érdeklődő művészettörténész-hallgatónak is feltétlenül be kell szereznie (egyébként Fügedi Eriknek ugyanekkor és ugyanabban a sorozatban megjelent művével

2 együtt). Akkor még nem tudhattam, hogy Engel Pállal alig két év múlva össze fog hozni a jó sorsom, ráadásul egy számomra nagyon gyümölcsöző munkakapcsolat keretében. A „Királyi hatalom ..." fülszövege meglehetősen talányos megfogalmazásban anynyit tartalmazott, hogy az ELTE történelem-könyvtár szakán 1961-ben végzett Engel előbb az Egyetemi Könyvtárban, majd 1968-tól a Posta Központi Szakkönyvtárában dolgozott, és „szabad idejében kezdettől fogva a középkor kutatása érdekelte, eleinte Bizánc, pár éve ... a 14-15. századi Magyarország történelme". A Posta Központi Szakkönyvtára történész szakmai műhelynek semmiképpen nem volt tekinthető, de mint később megismerkedésünkkor a helyszínen megtudtam, nem is volt olyan rossz hely: mentes volt minden ideológiai elvárástól, ráadásul meglehetősen sok, a kutatásaira fordítható szabadidőt biztosított vezetőjének, és olyan kedvező infrastrukturális lehetőségekkel járt, mint például a másológép köreinkben akkoriban még egyáltalán nem mindennapos szabad használata.

3 A politikai viszonyoknak köszönhetően kacskaringós pályakezdést a „Királyi hatalom"-mal kezdődően munkálkodásban és megérdemelt szakmai sikerekben gazdag, sziporkázó negyedszázad követte. 1985: kandidátusi cím; 1992: akadémiai doktori cím; 1995: akadémiai levelező tagság; 2001: akadémiai rendes tagság. Másfélszáz publikáció, több önálló kötet, CD-ROM.4 2001 augusztusában Engel Pál munkaereje teljében, életének mindössze hatvannegyedik évében távozott közülünk. 1979-ben merült fel annak a lehetősége, hogy Varga Líviával együtt folytassuk Radocsay Dénes kéziratos sírkőkorpuszának gyűjtőmunkáit.

5 A tervet felkaroló és minden módjában álló eszközzel támogató Mojzer Miklós (abban az időben a Magyar Nemzeti Galéria Régi Magyar Osztályának vezetője) kezdeményezte egy történész bevonását az általa nemzeti jelzővel illetett programba (ez a fogalom akkor még nem volt olyan elcsépelt, mint manapság). Marosi Ernő javaslatára kértük fel a munkacsoportban való részvételre Engel Pált, aki - a Posta már említett könyvtárában - azonnal igent mondott a két pályakezdő művészettörténésznek. A Vele való számos konzultáció során az általunk szállított sírfeliratok „megszólaltak". Az előttünk gyakran ismeretlen nevek személyiséget nyertek, a középkori uralkodó osztály különböző csoportjainak tagjaivá váltak, földrajzi, családi, familiárisi kapcsolataikra derült fény - a történész cédulaanyaga és akkoriban még csupán néhány kollégája előtt ismert genealógiai táblázatai életet leheltek a kőfaragványok pozitivista