Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2001 szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2001)

VITA - Enyedi Pál-Fontana Eszter: Történeti orgonáink védelme

KIÁLLÍTÁS 169 PARADISUM PLANTAVTT. BENCÉS MONOSTOROK A KÖZÉP­KORI MAGYARORSZÁGON Kiállítás a Pannonhalmi Bencés Főapátságban, 2001. március 21-től no­vember 11-ig* 1982-ben a schallaburgi kiállítás jóvoltából Salzburgban és Kremsben kerültem először ismeretségbe az osztrák tartományi kiállítások, a Landesausstellungok intézményével. A dolog annyira megtetszett, hogy a következő másfél évtizedben minden lehetőséget megragadtam a bemutatók végiglátogatására. Tíz év után vállalkoztam arra, hogy ta­pasztalataimat, adataimat összegyűjtve némi tájékoztatást adjak az érdeklődőknek erről a jelenségről. A Bukszban megjelent cikkem végén megpróbáltam néhány ötletet is fel­vetni, milyen témákkal és helyszínekkel lehetne a tartományi kiállítások magyarorszá­gi - országos - megfelelőjét megteremteni. Ötleteim közül nem valósult meg semmi, egyedül a pannonhalmi jubileumi kiállí­tásra került sor, a Möns Sacer-re, de erről annak idején, beszámolóm írásakor már szó is volt. Ehhez 1996-ra a kolostoregyüttes helyreállítása során egy kiállítótermet is létre­hoztak a könyvtár alatt. A kiállítás és katalógusa a közönség és a szakma körében egy­aránt sikert aratott, az 1996. évi Opus Mi rabi le-díj at is ez a kiállítás kapta kategóriájá­ban. Örömteli, hogy se a sok munka, se a kiállítás előkészítése és megvalósítása során elszenvedett, kényszerű korlátozások - amiért a siker, úgy látszik, mindenkit kárpótolt - nem vették el az atyák és a kiállítás-rendezők kedvét az újabb próbatételtől, és 2001­ben, öt évvel az első után - a magyar államalapítás millenniumáról való megemlékezés keretében és Pannonhalma alapítólevelének ezredéves évfordulója alkalmából - meg­született a második kiállítás és a második katalógus is, a középkori Magyarország ben­cés kolostorainak szentelt „Paradisum plantavit". Ez a produkció méltán vethető össze a sikeres osztrák tartományi kiállításokkal - van persze, amiben azoknak könnyebb dol­guk van, de akad, amiben nálunk az előny. Ausztriában többnyire kisváros vagy falu a helyszín - elősegítendő egy-egy ország­rész turizmusát - ennek a feltételnek Pannonhalma kitűnően megfelel. Egy másik kritérium az önmagában is érdekes kiállítási helyszín, épületegyüttes. Az épített környezet gazdagságát és változatosságát tekintve Pannonhalma szinte az egyedüli működő hazai kolostor, ami összevethető az ausztriai nagy „Stift"-ekkel. Csá­szári lakosztályoknak és különleges kialakítású lépcsőháznak persze híján van, hiszen a nagy barokk kiépítésnek csak tervei készültek el - ennek köszönhetjük azonban a kö­zépkori részek fennmaradását -, és a prelatúra gazdag szobái, bár kiállítás-megnyitók * A 2001. évi Opus Mirabile-díjak átadási ünnepségén, 2002. április 26-án elhangzott méltatás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom