F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2000/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2000)

TANULMÁNY - Rostás Tibor: Udvari művészet Magyarországon a 13. század második negyedében és közepén, avagy a Gizella-kápolna hazai kapcsolatrendszere

66. Rostás Tibor: A besztercei volt minorita, ma görög katolikus templom. Műemlékvédelmi Szemle VIII. 1998/2. 70-71.; és 7. kép. 67. Csemegi, i. m. 1955.. 39-40; 1/108. jp.; és 110. kép 68. Csemegi, i. m. 1955., 45.; 1/141. jp.; 45. ábra. 69. Lux Géza: A zsámbéki templomrom. Budapest, 1939. 42.; 44.; és 55. ábra. A zsámbéki lóhereleveleket Lux hozta összefüggésbe a türjeiekkel. 70. Az erdélyi homorlatos sarkú bordákról: Rostás, i. m. 1998. 70. 71. Marosi, i. m. 1980. (Építés- Építészettudomány) 315. és 6. kép; Marosi, i. m. 1984. 119. és 117. XXVI. ábra. 72. Fotója: Varga Lívia: A szászsebesi evangélikus templom középkori építéstörténete. Budapest, 1984. 29. kép. 73. Varga, i. m. 1984. 21.; 30. kép (a kőnek nem az itt felsorolt zárókövek a legközelebbi rokonai, hanem az említett kerci darab). A zárókő a csarnokszentélyben a kelet felőli első északi pillér alapzatában építőkőként van beépítve. Egy vaskos borda látható az oldalán, egy továbbinak a csatlakozási helyét törésfelület mutatja. Ez az előzővel egykor derékszöget zárt be. Ennek alapján a darab közel négyzetes szakasz, záradékában állhatott egykor. A csarnokszentély építésekor elbontott keleti rész jöhet szóba, hiszen a főhajó ma álló szakaszaiban különböző méretű, dísztelen záróköveket találhatunk. Oldalukon végigvezették a homorlatos bordaprofilt. A nyugatról számított ötödik szakasz záróköve lyukas közepű, itt a lyuk körül is horony fut körbe. Hasonló dísztelen köveket gondolhatunk az elbontott főhajószakaszokba is. így feltételesen a szentélynégyszög zárókövével azonosíthatjuk a másodlagos beépítésű darabot. E térszakasz lefedéséről ennek alapján sajnos semmi biztosat nem állíthatunk, az éppúgy lehet hatsüveges, mint keresztbőltozat, de a főhajó keresztboltozatai az utóbbit valószínűsítik. 74. Ennek egyik redukált változatáról: Rostás, i. m. 1998. 64. és 4. kép. 75. Entz Géza: A kerci (Círta) cisztercita építőműhely. Művészettörténeti Értesítő XII. (1963). A kerci ajtóról: 135.; 6. kép; a brassói ajtóval való profil-egyezésről: 141.; továbbá: Tóth Sándor: Egy gótikus építészeti részletmegoldás történetéhez. Soproni Szemle XXX. (1976) 336. 76. Vö: Tóth. i. m. 1994. 332. 77. Ez a jellegzetes gyámforma a literi kapun is megfigyelhető, de ott a konzolokon két-két növényi ornamens is feltűnik. 78. Varga. i. m. 1984. 22-23.; Marosi, i. m. 1984. 141; Abb. 406. 79. F. Vattai Erz.sébet: Az esztergomi latinok kettős pecsétje. Archaeológiai Értesítő (?) 1963. 39. 80. Jó kép a pecsétnyomóról: Kovács Éva: Árpád-kori ötvösség. Budapest, 1974. 40. 41. kép, a lenyomatról: F. Vattai, i. m. 1963. 41. 2. kép. 81. Kovács, i. m. 1974. 28-29. a középső épületet háromhajós templomnak értelmezi (!?). 82. A kerci műhely tevékenységében a szentélyek záróoldalán is jellemzőek a kapcsolt ablakok (két hosszúkás, csúcsíves nyílás fölött egy karéjos körablak). Ahol láthatók a kőfelületek (Kerc, Brassó és Prázsmár), ott a hosszúkás ablakpár egymás felé eső keretoldala közös, körben faragott kőrétegekből áll. azaz szintén vaskos ablakoszlótéle jelzi a két ablak szoros kapcsolalát. Azonban ezen példáknál a felső körablak kerete külön kezelt. 83. F Vattai, i. m. 1963. 40. és 12. jp. meghatározza a pecsétnyomó terminus ante quemjét, 1255-öt (az ekkori oklevelet a kettős pecséttel látták el, de arról az elveszett). Uo. 44-45. Pécséi- és címertörténeti alapon legvalószínűbben a 13. század huszas-harincas éveire keltezi, nem kizárva a tatárjárás utáni keltezést sem. Kovács, i. m. 1974. 29, 49. Vattai eredményeit figyelmen kívül hagyva a 13. század második felére datálta, majd Pannónia Regia, i. m. 1994. 295-296. lapjain H. Kolba Judit a 13. század közepére tette a darabot, „elsősorban a körirat betűtípusa alapján". Vattai és Kolba e különböző megfontolások alapján történt datálási javaslatait az ábrázolt architektúra fent elemzeit részletformái alapján megerősíthetjük. 84. A dinasztikus kapcsolatokról: Csemegi, i. m. 1955. 72.: Kut/uin, i. m. 1982. 275.; Kitthun, i. m. 1994. 393-394. 85. Dahm. i. m. 1996. 7 I. és Tóth, i. m. 1997. 474. 86. Az Óbudára vonatkozó történeti adatok mintaszerű feldolgozása: Kumorovitz L. Bemeit: Buda (és Pest) „fővárossá" alakulásának kezdetei. Tanulmányok Budapest Múltjából XVIII. (1971 ) és Györffy