F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2000/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2000)

KITEKINTÉS - Julián Esteban Chapapria: A spanyol építészeti örökség védelmének kezdetei (1844-1990) II.

6. Sevilla, katedrális. Puerta del Principe Villart es Joan Torrast. Elics Rogent, aki a Madridi Építészeti Iskola első végzősei közé tartozott, majd a Ripoll-i (Katalónia) kolostor restaurálási munkálatainak tervezője és vezetője. A listát Joan Rovira, Leandre Serrallach, August Font (Velázquez Bosco és Aníbal Alvarez y Repullés társa), Lluis Doménech i Montaner és Josep Vilascca egészíti ki. Ok azok, akik közép-európai referenciák segítségével egy olyan építészeti kifejezési forma megfogalmazásához járultak hozzá, amely „hűen fejezi ki ennek az új uralkodó osztálynak lelkesedését és hatalmát".

8 Mindazonáltal a Barcelonai Építészeti Iskola működésének szilárd bázisát a francia oktatási modell követése jelentette. Az építészet oktatásának alapját a grafikai megjelenítés alkotta, mint a diszciplína megismeréséhez vezető módszer. A számítási eljárások és az sztereometria volt az a két oktatási tárgy, amelyek lehetővé tették a grafikai megjelenítés és az építészeti technológia közötti kapcsolatot. A már ismert épületek - minden stílusra figyelmet fordító - másolását, valamint az ismeretlen objektumok felfedezését a megismerés technikájaként értelmezhetjük, melyek minden kétséget kizáróan az ikonográfiái repertoár bővülését szolgálták. Egyúttal lehetővé tette az építész számára a historizmus talaján álló újratervezést. Az építészettörténet megteremtette azt az információs corpust, amely ezután az új tervek megfogalmazásában döntő befolyással bírt. így persze már nem csodálkozhatunk azon, hogy ennek a pedagógiai irányzatnak sodrása mentén a Barcelonai Építészeti Iskola két professzora, Doménech i Montaner és Púig i Cadafalch olyan, historiográfiai szempontból is jelentős művet írtak, mint a „História General del Arte" ( A művészet általános története). 1844 után egyre inkább előtérbe került - a „stílust" is érintő szempontok figyelembevétele mellett - az építészeti szerkezet tanulmányozása. Nem vitás, hogy mindez egy körültekintőbb látásmód érvényesülésének, valamint a pozitivista szemléletű régészet konszolidációjának volt köszönhető. Viollet-le-Duc szerint a fenti szellemben megvalósult restaurálások elméleti alapvetése elsősorban - a stílusegység kritériumához szorosan kapcsolódó - három feltétel teljesítését helyezi előtérbe. Mégpedig, minden restaurálás alapja a szigorúan tudományos alapokra támaszkodó mértani felmérés, továbbá a történeti források tanulmányozása és a régészeti kutatás lehet.

9 A restaurálásnak nem-