F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2000/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2000)
KITEKINTÉS - Julián Esteban Chapapria: A spanyol építészeti örökség védelmének kezdetei (1844-1990) II.
2. Valencia, Santiago Ximénez de Villena templom. A főhomlokzat felmérése, részlet. Monumentos Arquitectónicos de Espana 18591887. (Szerk. Gil Dorregaray) „Biblioteca Nációnál" esetében is történt. Bizonyos adag itáliai eredetű szemléletet is közvetítettek tanítványaiknak, mely befolyás világosan megfigyelhető az 1885-ben diplomát szerzett fiatal Cubas esetében. Mindenekelőtt azonban, ez az iskola nevelte ki az első középkorra szakosodott restaurátor-építészeket, vagy az olyan „kétlaki" restaurátorokat, mint Rogent és Madrazo, akiket a neoközépkori építészet létrehozóiként is számon tartunk. Francisco Jareno (1818-1892), Elíes Rogent (1821-1897), Juan de Madrazo (1829-1880) és Francisco de Cubas, Cubas márkija (1826-1899) azok, akik azon kívül, hogy megnyitották a historizmus előtt az építészet kapuit, a középkori építészet felélesztésével a restauráló építészek első csoportját alkották (1. ábra). E generációhoz tartozott a valenciai Ramón Maria Ximénez y Cros (1829-1865) is, aki korán, gyakorlatilag egy ígéretes szakmai karrier kezdetén hunyt el. Antonio Zabaleta az építészet- és az építési gyakorlat professzora, 1855-től az iskola igazgatója volt az oktatási reform egyik kezdeményezője. Többek között ő javasolta a „r Ecole des Beaux-Arts"-nál hagyományosan bevált „Concours d'émulation" bevezetését. (A témavezető felügyelete mellett elkészült és elbírált diplomamunkák ugyanakkor lehetővé tették volna római, athéni vagy párizsi ösztöndíj elnyerését is.) Az 1855 és 1864 között bevezetett tanterv jelentős mértékben hozzájárult az építészeti historizmus elterjedéséhez. Oktatásában meghatározó szerepet kapott az összehasonlító módszerek alkalmazása, amely döntő módon befolyásolta az építészek új generációját (Ximcnez, Repullés, Lázaro, Jareno, Rogent). Mindemellett Zabaleta nem feledkezett el a grafikai képzésről sem. Ebben a kulturális légkörben két olyan szervezet is létrejött, amelyek alapvetően hozzájárultak a nemzeti művészet és építészet jobb megismeréséhez. 1844-ben megalapították a „Comisión Central de Monumentos"-t (Műemlékek Központi Bizottsága), valamint a különböző megyei bizottságokat, melyek működése és eredményessége azonban egészen 1859-ig nem mondható jelentősnek. Az 1845-ben összeállított emlékeztető érdekes adalékokat tartalmaz azoknak a problémáknak a sokaságáról, amelyekkel
