F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 2000/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 2000)

KIÁLLÍTÁS - Lővei Pál: Bárdolatlan longobardok. „A longobardok jövője” Bresciában

mán langobardok 526 őszén nyomultak be a Dunántúl északi részére, az egykori Pannónia területére való tömeges betelepedésükre 546-547-ben került sor. Az avarok megjelenésével helyzetük azonban hamarosan tarthatatlanná vált, és 568. április 2-án, a húsvét megülését követő napon szövetségeseikkel együtt Itália meghódítására indultak. Vezetőik ekkor már háromnegyed évszázada elhagyták ősi vallásukat, és az ariánus kereszténység utolsó jelentős képviselőiként kezdték meg harcukat az Itáliát alig két évtizeddel korábban elfoglaló, a katolikus egyház támogatását élvező kelet-római birodalom ellen. Kiralyuk, Alboin vezetésével Ravenna kivételével birtokba vették ÉszakItáliát a Tiberis folyóig, más vezetőik pedig délebbre, Spoleto és Benevento központokkal további hercegségeket alapítottak. A vallás azonban elsősorban politikai kérdés volt, és a Bizánccal szövetséges katolikus egyház és a helyi nagybirtokosság elleni türelmetlenségben nyilvánult meg. Az itáliai köznép hite nem érdekelte az új uralkodókat, ahogy saját népük két évszázadon át továbbélő pogány hitvilágát is csak a 8. században tartották betiltandónak. Ahogy megszűnt az arianizmus vállalásának politikai háttere, a királyok és hercegek is fokozatosan áttértek a katolicizmusra - párhuzamosan az antik világ kulturális hagyatékának egyre fokozódó tiszteletével és hagyományának saját reprezentációjukba való beépítésével. A népvándorláskor népeihez hasonlóan szilaj, kegyetlen, „bárdolatlan" langobardok az antikvitás előtt hódoltak csak be - a győzelmes kereszt monumentális brescai példányára applikálva az ókori gemmák néhány kimagaslóan művészi darabját, közöttük a rafinált arany-üveg technika egy különlegesen finom, 4. századi emlékét az üveglencse hátlapjára illesztett aranyfóliára rajzolt családábrázolással, anya és két gyermeke megnyerő mellképével. Brescia, Cividale, Spoleto, Benevento langobardok idején emelt épületei, a korabeli kőfaragás emlékei és gazdag sírleletek eddig is ismertek voltak. Egy sor fontos ásatás, hercegi központok és jelentős kolostorok maradványainak napvilágra kerülése és a nagyközönségnek a kiállításon való bemutatása azonban az itáliai langobard kultúra korábbi ismereteken túlmutató jelentőségét bizonyítják összeurópai összefüggésekben is. Az antik császári reprezentáció látványos és ritka példái voltak a márvány alapba helyezett, aranyozott bronzbetűkből álló monumentális dicsőítő feliratok, dedikációs emléktáblák - többnyire diadalívek ma már üres betűinek csaplyukai utalnak az egykori fémberakásra. E feliratok hagyományát a langobardok, majd nyomukban a Karolingok újították fel. A dél-itáliai Salernóban ásatások hozták felszínre a palotakápolna 8. századi feliratos frízének fehér márvány töredékeit, amelyek a fémbetűk helyén és csaplyukain kívül azok egykori aranyozásának apró nyomait is megőrizték. A töredékek a II. Arichis langobard herceg tetteit dicsőítő, a langobardok neves történetírója, Paulus Diaconus által írott hexameterhez tartoztak. A salernói feliratot tarthatjuk a nem túl távol fekvő San Vincenzo al Volturno 9. század eleji, egykor ugyancsak fémberakásos építési felirata előképének. A teljes szöveget - Józsua apát és szerzetestársai öntudatos híradását építkezésükről - a 12. századi kolostori krónika őrizte meg. A langobard példák követésére utal a németországi Corvey-ben a Karoling-kori westwerk nyugati homlokzatán csupán 1985-ben másolatra cserélt, vörös homokkőből valamikor 822 és 885 között faragott tábla, amelynek négysoros, a település isteni-angyali védelmét kérő fohászát ugyancsak fémbetűk töltötték ki.